A fizika és csillagászat közös témái
-
forrai #1456 Mégse bocsátok meg, de azért válaszolok!
Az elméletben szereplő árapály sokféleképpen szórja szét az energiát, és annak révén vagy távolítja, vagy közelíti vagy stabil pályán tartja a testeket!
A stabil pályát nevezem USP-nek, amely egy krirérium pálya. A Clarke (szinkron) pályán keringő műholdak ilyenek. De ilyen a Deimos-1 műhold is, ami pedig i~98 fok hajlásszögű pályán kering.
A földi geostacioner pálya is tehát csak egy az USP-k közül.
Ezt egy ennél tudományosabb fórumon is leirtam már, diagramot adva a műholdak zuhanására, távolodására, és stagnálására, amelyet számtalan műhold adattal teszteltem.
Valódi égimechanikai- kritérium hely tehát nem annyira az égitest közepe, sem a felülete, hanem inkább az USP kritérium pályája, vagy a zónája, ahol az döl el: idáig ami kering, az enyém, rám zuhan, onnan kezdve meg minden távolodik- hát menjen is a francba! Akár ha a Hold is lenne az! Erre a Hold évi 40 mm távolodásba kezdett...
(Ez elég nehéz téma, úgy gondolom, így könnyebben megérthető)
Mert a földi USP, pl. a geostacioner pálya ~42000 km-re van a Föld közepétől.
A Napé: 20-30 Mkm, azon belül már minden visszazuhant, kivül meg távolodik.
De ahogyan csökken a forgássebessége- az USP-je is távolodik, és a közben furcsa dolgok történnek, ha pl. beéri, vagy túlhaladja a keringő testeket.
Az univerzum tehát egyfajta árapály táncot jár. Most mindenki azt hiszi, hogy ha a partnerét egyszer már kidobta, az soha vissza se tér?
Hát ennyit a fizikáról, ami mit se tud az árapályról.
A többlet energia pedig az égitestek forgási és keringési energiájából származik, ami pl. helyzetivé, hővé, relativ tömeggé, sebességivé, elektromágnesessé (pl. föld mágneses tér) alakul. Mert a Föld magját is az árapály dobálja. Erre vonatkozó számításokat is közlök mindjárt: jobbat nem érdemelsz!