A fizika és csillagászat közös témái
-
forrai #1092 Szia Clarck
(Tényleg sok minden érdekel téged is).
Az első, hogy rengeteg csillag már rég kiégett addig is, amíg a fősorozatbeliek beindultak.
Ugyanakkor a megfelelő hőmérséklet stabilan való megtartásához nem elég pusztán az öszetevők jelenléte! Ha próbáltál már tábortűznél szalonnát sütni, akkor tudhatod, hogy vagy a füstmérgezés határáig fújnod kell a lángot, vagy pedig megfelelő parazsat tartasz, ahol a kiszabaduló éghető gázok esküvői nászmenetben találkozhatnak a levegő oxigénjével, és összekelhetnek pl. széndioxiddá, vagy vízzé.
Mert parázs nélkül nincs sült szalonna, azt pedig a fúziónál a vas jelenti, ami a Napban ma is tömegével található ionizált formában, anélkül, hogy az tönkremenne, sőt vígan sugároz. (Amire te gondolsz, az már a kihűlt parázs.). Lehet, hogy a tokamakba is tüzivasat kéne dugni?
Mert a vas 20-30 millió, vagy tízszer nagyobb fokon is türelmesen megvárja, hogy végbemenjenek azok a logisztikai folyamatok mellette, amelyek során az iruló-piruló deutérium- kisasszony daliás párt választhat magának!
Nem elég tehát az idő, hogy mindnyájan ivaréretté válljanak, mert még találni kell valakit is, aki időben összeadja őket!
És ez a valaki a VAS, (a NIKKEL), aki lelkileg az acélnál is erősebb! És amikor ő megjelenik, még a legtiszteségesebb elemek között is nagy láng lobbanhat! De hogy olyankor mi történik! Ne tudjátok meg, hogy milyen egy kazánrobbanás!
Nos, ez az apró logisztikai momentum az, ami hiányzik az összes magfizikán alapuló elméletből (beleértve a Big-Bangot is) amellyel a fizika minden létező titokzatosságot, amelyet maga teremtett, reménytelenül próbál megoldani.
A Jupiterből sohasem lesz Nap, pedig már vagy 6 Mrd éve ő is állitólag arra vár. Ahogyan a Földön se lesz olyan Nap. Mert hiányzik a stabil nyomás, meg a hőmérséklet hozzá. Amíg megvan, addig persze van fúzió.
Csak az a kis logisztikai láncszem egyelőre nagyon hiányzik, pedig van még a biciklimbe is!
Azért kell, hogy épüljenek egyelőre az északi és a déli áramlatok. De azok is acélcsőből.
A csomósodási zónák pedig valóban léteznek, én is ma írtam róluk, mint a galaxis halmazok szülőhelyéről. Azonban a Lagrange, és egyéb gyülekezési helyeken is csak "Görögök" és Trójaiak" találhatók, a többi bolygó nem ilyen helyeken van.
Mégegyszer javasolom, próbáljátok elképzelni, hogyan és mi történt, amikor egy még szélsebessen pörgő Nap magjában hirtelen több ponton is elindult a fúzió.
Hiszen a Nap még ma is micsoda fleurokat ereget?
Elképzelhető talán, hogy mi sem történt, amikor a lökéshullám a magjából lassan elindult? Pedig a mögött még hosszú ideig szerintem a poklok- pokla volt, amelyből a gázbolygók elindultak.
Ha van tudománytalan elmélet, akkor az a bolygók jelenleg elfogadott porbacsomósodása, és a Hold ütközéses teóriája. (Szerintem)