• mrzed001
    #2
    Lefordítom a cikket magyarra, és összegzem:
    A kiadók (pénzes tudjukkik) bár már az égadta egy világon semmi szükség rájuk (hála internetnek), de azért két kézzel markolásszák a már megszerzett gazdasági hatalmukat és uralmukat.

    Mivel övék egy jól pénzelt lobbi, így kilóra megveszik a politikusokat, akit nem lehet azt zsarolják egy kis házkutatással (hisz mindenkinél -gyerekénél- lehet valamit találni ... vagy ha nem, hát visznek -mint vegyi fegyvert Irakba- ), valamint a holokamu metodika szerint ördögi gonosznak állítják be az ellenséget, aki ellen mindenkinek kutya kötelessége fellépni, és aki nem az máris az ellenségük lesz (és mindenhonnan eltávolítandó antiszemita)

    A hülye nép meg nem jön rá, hogy ő választotta ezeket a korrupt képviselőit, akiket bizony el is lehet takarítani onnan.

    Nemrég volt hír, hogy az egyik országban bevezették az általánydíjat, melyet kifizetve minden szerzői jog által védett tartalomhoz legális joga van állampolgárnak. Tessék, itt a jövőbemutató megoldás, meg a legális torrentnél, amit lassan >5 éve szajkóznak a hozzáértők (azaz éppen hogy a kiadók kötelessége lenne ilyet működtetni, ahova kötelessége lenne minden alkotást többféle minőségben feltölteni)
    Csak követniük kellene a trendeket.
    Mint ahogy történik ez mindig, pl mp3 már nem tiltott formátum, mp3 lejátszók vannak
    Divx sem egy ördögtől származó, tiltandó dolog már, divx playerek is vannak
    Ugyanígy lesz a torrentel is.