
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
sempronius18 #4610 Az tök mindegy, hogy hogyan történtek a dolgok elvesztette Északot és kész vagyis nem hagyott elég embert.
Most ha Theon nem árulja el, hanem ellentmond az apjának azzal is maximum csak annyit ér el, hogy leöleti magát és ugyanúgy támadnak a vasemberek, akiknek az volt az első, hogy elfoglalták a nyakat, vagyis az Északi sereg hazavezető útját.
Annyi igaz, hogy Theon nélkül Deres nem esik el, de sok Északi vár igen és így Robb ugyanúgy bajba kerül mert nem várhatja el, hogy azok a lordok teljes erővel mellette harcoljanak, akik épp elvesztették a várukat.
Ramsay meg egy fattyú az ilyen esetekre fel kell készülni.
A Boltonok címere azért nyúzott ember mert egy ősök fellázadt a Starkok ellen majd miután legyőzte megnyúzta őket.
Szóval volt előzmény.
A klánok meg a semmiből jöttek az 5. könyvben, addig nem is nagyon tudtunk róluk.
Nehéz már erről a témáról spoiler nélkül beszélni.