
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
#18418
Nem nagyon maradt már meg nemesség, akit meg kéne félemlíteni. A Tyrellek, a dorne-iak, a Frey-k, a Tarly-k mind halottak. A Lannistereket éppen most végzi ki, a Baratheonok (azaz egy fattyú) az oldalán harcolnak, a Vale dettó (ami maradt belőle) és Yara is, Euron meg ugye meghal. Ha meg azt gondolja, hogy most majd senki nem mer Jon oldalára állni mert félnek a sárkányától, akkor ez egyrészt ezelőtt is így volt, másrészt meg azt gondolom, hogy az ilyen kegyetlenkedés éppen az ellenkező hatást fogja kiváltani: nem erősíti a szövetséget mögötte, hanem éppen gyengíti. Jon soha nem fordult volna ellene, soha nem árulta volna el. Az már akkor inkább elképzelhető, hogy azért tette ezt Dany,hogy Jont árulásra kényszerítse.
Az utolsó rész nyilvánvalóan arról fog szólni, hogy mi lesz Jon és Dany között, ki lesz a trónon.
Az egész gondolatmenetedet nem vitatom, amit vitatok: erre nem két epizódot kellett volna szánni. Vagy másfelet. Hanem másfél évadot inkább. Az egész olyan furinak tűnik, hogy két résszel ezelőtt még "jajj, ne bántsuk a civileket szegényeket", itt meg rajzfilmfigurás grimasszal süti az ovisokat. Éppen csak a kéjes gonoszkacaj hiányzik, hogy teljes legyen a szürrealitás. Dany az előző évadokban egy empatikus személy volt. Nem áldozott fel civileket, nem ölt meg ártatlanokat, sőt, megmentette az ártatlanokat és áldozatokat vállalt az ártatlanokért. Ez és amit leírsz azt mutatja, hogy erre a részre megváltozott teljesen. Ezt a folyamatot viszont elfelejtették bemutatni.
Majd Martin megírja gondolom rendesen.