19495
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
#18413 Aegon anno nem, Dany viszont az 5. részben konkréten "lecserélte" a népet, nem a népet idomította a királyhoz. :) -
#18412 Az atombomba a japán politikusoknak szólt, ahogy Dany égetése is a Westerosi politikusoknak, vagyis a megmaradó nemességnek, de főleg Sansának. BS is mondja Danynek az apja kapcsán: "He burned men alive with wildfire, and laughed as they screamed." Dany NEM NEVET, mint az öreg király amikor kiírtja Királyvárat!!! Tehát, NEM BOLOND. Taktikusan cselekszik, még ha ez szörnyűnek is hat, bár az arca rengeteg szenvedéstől "más" lesz. Drezdát sem azért bombázták anno le, mert cél volt, hanem Coventryt akarták megbosszulni. Hogy közben elégett többszázezer civil? Harrist és társait ez rohadtul nem érdekelte. Céljaik voltak, és bár Németországnak vége volt, meg kellett bosszulniuk ami fájdalmat és kárt a brit lakosságnak okoztak, még ha a szövetségesek túl is tettek a németeken, akkor is. Göringet se a légiháborúért ítélték el, hanem amiért és ahogy a náci gépezetet működtette. A tengeralattjárósok, a flotta vezetői, mind, mind megúszták, még Speer is, akinek a zsenialitása miatt a háború legalább másfél évvel volt Európában hosszabb. Mindezt azért, mert ők is bombáztak, nagyobb áldozatok voltak, és az amerikai tengeralattjárók is felszólítás nélkül pusztítottak a Csendes-óceánon. A légi és vízi kegyetlenkedéseket nagy mértékben tehát nem vizsgálták. Viszont volt ott más is.
Dany esetében a civilek elleni bűntett egyfajta erődemonstráció volt, hogy bármikor megteszi, ha bárki ellene fordul. A civilek büntetésből kapták ezt, amit vsz megmagyaráznak, hogy NEM NYITOTTÁK KI a kapukat, nem lázadtak fel, nem álltak mellé. Érthető, bár szomorú amit tett, de Dany szempontjából amikor meglépte jó ötletnek tűnt. Szürke Féreg szintén bosszúból ölt. De ő se akart először mészárolni, de a tömegpszichózis megtette hatását. Az a katona, aki nem tudom milyen klánból volt (Északi, Völgy lovagja, átállt Lannister?, stb.) is megtámadta Jont, Észak királyát. Ezek után Danyn és Szürke Férgen csodálkozni - mindkettőnek oka is volt a bosszúra a Lannisterek ellen - felesleges.
De BS azt is elmondja Danynek, hogy: " The Mad King gave his enemies the justice, he thought they deserved, and each time, it made him feel powerful and right". Ennyi. És mivel Dany tudja, hogy őt itt sosem fogják szeretni, lerombolta a Hét királyság szimbólumát, vagyis Királyvárat, hogy utána máshol felépítsen valami mást, újat. (Berlint sem véletlenül rombolta le úgy a szovjet és egyéb hadsereg, hanem, hogy később teljesen új keletkezzen ott. Nos, látva mi van Berlinben, keletkezett is. :D)
Szóval ez Danynél inkább tudatos, mint nem, ezért nem támogatom a megőrülést, bár családi vonalon - a Targy vérfertőzések miatt? - elég erős ez a szál, ez tény. Az biztos, hogy Jonon kívül nincs nem kettyós Targy, de mivel minden Targy kettyós, valamilyen szinten, elképzelhető, hogy Jon is az lesz.
Viszont, anno a Targyk amikor elkezdték a hódítást, hollókat küldtek ki, hogy akik fejet hajtanak a Targaryen-házi Aegon előtt, megtarthatják földjeiket és címeiket. Akik viszont fegyvert ragadnak ellene, megdöntetnek, megaláztatnak és eltiportatnak. Na ezért tette Dany azt, amit tett. Mert nem ő a legnépszerűbb, pillanatokon belül megtudják Varys nyomán, hogy nem is a jogos örökös, de van egy sárkánya, amivel ilyet is tud egy MÁR MEGNYERT csatát követően. Megj. Aegonnak is egy sárkánya volt (Balerion) ill. a tesóinak egy-egy, és háromezer embere, akikkel kb. meg is hódította a területet.
Dany felajánlotta sokszor, hogy térdet hajtanak, vagy kampec. Sam családja el is pusztult a nagy öntudatban, viszont már Királyvár előtt ott tartott, hogy neki már tök mindegy, hogy porráégeti-e Királyvárat, vagy sem. Tyronnak volt ez fontos, meg a tanácsadóknak, mert vagy ott éltek egész életükben, mint Varys, vagy a családjuk miatt lett fontos. Részekkel ezelőtt megmonda, hogy:
-bosszút áll, letör minden ellenkezőt és földdel teszi egyenlővé a városokat.
Csak azért furcsa most amit tett, mert amikor Westerosra érkezett, még három élő sárkánya volt. Aztán két élő (és egy holt :D), majd kilőttek viszonylag egyszerűen, egy jól megszervezett, hollywoodi kliséken alapuló támadással egy másikat is, de mivel egy kifejlett sárkánynak is iszonyat "tűzereje" van, nos, nem véletlenül foglalta el qurva egyszerűen Aegon is a Hét királyságot, így mégis mit vártak, amit ez az utolsó sárkány nem tudott, különösen, hogy kijött a patch az 5. rész előtt? :D
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
"GoT patch 8.05:
– Scorpio accuracy reduced by 90%
– Dragon agility and maneuverability increased by 100%
– Dany’s tactical sense: +500%
– own troops fire resistance: 100%"
Megmondta, hogy azért született meg, hogy uralkodjon a Hét királyság felett, és éppen erre látunk példát, ahogy teszi.
VAGY!
Mivel szereti Jont, még ha Jon már nem is olyan lelkes, de mint örökös, vagy az igazi örökös szeretője tudja jon milyen nagylelkű, és rémtetteivel megteremti a lehetőséget a saját "visszavonulására" (lásd korábbi látomása! ill. hogy ez most halál - ránézve Danyre nincs jó formában -, vagy csak a falon túlra megy, és valahogy belőle lesz az Éjkirálynő???), és a kontrasztot látva (meg ugye elfogytak az ellenfelek) Jon révén egy népszerű királya legyen Westerosnak, aki szintén Targy, csak egy igazi északi vonalból.
De ez majd a 6. részben kiderül. Szerintem magyarázatot kapunk az Éjkirály és Dany viselkedésére is.
Ahogy mondta: "I will answer in justice with justice." (...) "Perhaps it's good for people to see, Daenery Stormborn made every effort to avoid bloodshed and Cersei Lannister refused." (...) " They should know, who to blame, when the sky falls down upon them."
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2019.05.15. 12:22:24 -
DantesHUN #18411 Te nézted az előző évadokat? Egy rész alatt ide-oda teleportáltak seregek mert nincs idő a folyamat bemutatására. -
#18410 Pontosan ezt a folyamatot hiányolom. A katona ugye parancsra teszi, amit tesz, aztán szenved miatta, aztán egy idő után belefásul és már nem érdekli. Ott is folyamat van. Daenerys esetében is biztos vagyok, hogy Martin tervezte ezt a fordulatot, de abban is biztos vagyok, hogy nem két epizódot szánt volna erre. -
DantesHUN #18409 Tök jó hogy itt ennyi pszichológus van , akik ennyire értenek az emberi elme mélységeihez. -
sanya911201 #18408 Na, nagyon szépen megfogalmaztad helyettem is. Pontosan így gondolom én is, ráadásul az elején úgy látszik, hogy Dany a torony felé indul el, aztán pár snittel később már fel-alá cikázik a városban, hossszú percekig, ami egyszerűen HITELTELEN. Nincs rá hiteles magyarázat , hogy miért időzik a város felégetésével a torony helyett.
Most képzeljétek el azt a szituációt, hogy álsz egy mező egyik felébe, a másikban pedig valaki, aki ártott neked, vagy egy szerettednek és ezért bosszút akarsz rajta állni. Mit csinálsz? A: Egyenesen átfutsz és jól megvered. vagy B: Jobbra fordulsz és felrúgod az ott játszadozó kisgyereket, aztán balra fordulsz, és jól megütöd az apját, aztán megint jobbra, hogy belerúgj egyet az anyjába is, akik amúgy semmit sem ártottak neked. Lássuk be, hogy a B megoldás egyáltalán nem reális, pedig nagyon leegyszerűsítve pontosan ez történt a sorozatban is.
Nem azzal van a gond, hogy Mad Queen lett Dany-ből, mindig is megvoltak ennek a jelei, a második könyv óta létezik rá teória. De az hogy ártatalnokat mészárol le az a személy, aki korábban láncra verte és bezárta a sárkányait (gyerekeit), mert azok megégettek egy kislányt, az nem fog a legnagyobb őrültsége ellenére sem ártatlanokat sportból gyilkolászni. -
DantesHUN #18407 Márpedig igaza van...én sem tudok semmi olyan felmerült tényről, ami téged igazolna. 3 hónap lemaradásban a németek? ezt mégis honnan szeded? Cikk, tény, történész, ki írta? Inkább te nem vagy járatos a témában. -
M2 #18406 Szerintem meg talán az egyik ritka jó döntésük volt, hogy itt nem maszatoltak. Illetve ezt szerintem inkább készen kapták, a könyv is nagyjából ide fog kifutni.
Daenerys ráadásul az egyetlen, akinek volt karakterfejlődése az utóbbi évadokban, többiek mind elakadtak, beszürkültek és két dimenziós disneyfigurákká váltak. Euron, mint új karakter tökéletes példa erre, mindig vártam, hogy eldől a papírmasé alakja, annyira rosszul megírt és egyszerű volt. -
#18405 10+ éve láttam NG-n adott háborús jellegű doksit. Orbitális marhaságokat tudtak összehordani akkor is.
A múlt-kor-t nem ismerem.
Nem értem, hogy miért kellett volna óvatosabbnak lennem, amikor nem volt nagy aktivitású bomlásterméke a németeknek komolyabb mennyiségben, ami egy piszkos bomba alapja lenne. Ha az nincs, akkor kicsit radioaktív fémport állítanál elő robbantással és nagyobb darabokat, de még komolyabb méretű piszkos bomba katonai hatása is 0.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.05.15. 11:57:48 -
#18404 Nem mi csinálunk belőlük akármit, olyanok voltak, amilyenek. Mi csak egyre jobban megismerjük őket. Eddig tévedésben voltunk, ha elhittük a meséket. Ezek után erősen megkérdőjeleződik még a te portyázó különítményed mentalitása és vélt tettei is.
Az erkölcsi normákat meg nem valaki csak úgy kitalálta annak érdekében hogy jól menjen az aranybányászat a világban, hanem alapvető dolgokból levezethetőek vagy felépíthetőek, egyenes következményei, származékai a biológiai létnek, az életnek és az öntudatnak. Egy szerves fejlődés termékei, amik elválaszthatatlan részét képezik az ember definíciójának, tehát abszolútak. Akiknél ez nincs meg, azok csonkák, torzak, betegek stb. -
#18403 nem kellene a másikat leszólni, főleg mivel láthatóan te nem vagy jártas a témában, mind a National Geographic-ban és a mult-kor honlapján is szerepel a cikk, a haditechnikai topik nem érdekel annyira, csak azért szoltam hozzá mert láttam hogy kissé hiányos a sztori, részemről zárom a témát de máskor ovatosabb legyél kivel vagy lekezelő -
lonvard #18402 Figyelj, egy hétig fogjuk tépni magunkat ezen. Ezért zseniális ez az utolsó előtti rész. :D Már temettük az évadot, és akkor kijöttek egy ilyen résszel, zabálom. -
Oddball29 #18401 Aki itt rossz döntést hozott, az a két forgatókönyvíró. Gyönyörűen fog mutatni a CV-jükban.
Ha Dany csak a fellegvárat égeti fel az ott menedéket kereső civilekkel együtt, az ugyanúgy szolgálhatta volna a dramaturgiát és a mad queen narratívát, ugyanakkor lehetett volna értelmezni erődemonstrációként az ingadozó lojalistái és az ellenségei felé is. De el lehetett volna adni egy lesser evil döntésként is. És most arról beszélnénk sokan, mennyire jó húzás volt az írók részéről.
Ezt túltolták a nagyobb reakció kedvéért.
Utoljára szerkesztette: Oddball29, 2019.05.15. 11:29:14 -
DantesHUN #18400 A sárkánytól eltekintve, és az feltűnt, hogy úgy egyébként a dothraikaik mit tettek? Betörtek, és levágtak mindenkit akit értek. Ők ...is mind gonosz és őrült emberek? Sőt, volt egy északi katona aki épp egy nőt akart megerőszakolni... -
#18399 Édes istenem, ez a wun wun. Egy része előtt is olyan elméleteket gyárt... -
lonvard #18398 Azért ne csináljunk békés tündérbogarat a vikingekből. :) Nyilván akik otthon maradtak, azok leginkább gazdálkodtak, de akik portyára mentek, azok nem moralizálták túl a dolgot egy falu megsemmisítése közben. Nyilván mindent az erőszak határoz meg. Manapság is. Azért van rend a világban, mert ha nem tartod be a szabályokat, jön a kék ruhás alak gumibottal meg pisztollyal, és bezár. Erővel van fenntartva az országok közti egyensúly is. Ha valaki sokat ugrál, mennek a vadászgépek. Most a domináns hatalmak rendet akarnak, ezért van rend, persze az érdekszférájukon belül. Ha háború lenne az érdekük, akkor háborúk lennének. Az erkölcsi normák, vallások és egyebek azok a társadalmi együttéléshez szükségesek, de ezek nem abszolút igazságok, hanem inkább idomítási programok. Az emberállatot háziasítani kell, hogy megférjen egymás mellett. Erre vannak ezek a civilizációs programok. Amelyik fajtársunk elvadul, megharapja a társait, azért kimennek a sintérek, és bezárják egy állatkertbe (értsd börtön). Más helyeken elaltatja őket a "doktorbácsi". :)
-
#18397 A kérdés az, hogy mit értünk helyes alatt? A szíve szerint megy és cselekszik, vagy tudatosan barom döntéseket hoz. Annyi komplex ez az Éjkirályos/Cerseis történet, hogy nincs olyan, hogy jó, ill. olyan, hogy helyes döntés. A karaktere értékén cselekszik úgy, hogy szereteti a családját, még a lökött nővérét is. -
gsanya21 #18396
-
#18395 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Kb. :) -
DantesHUN #18394 Igaz, emlékszem, csináltam azt is, de az olyan fura dolog volt.
-
DantesHUN #18393 Az emberek sok obkból hoznak olyan döntést ami eléggé őrült dolognak tűnik. Pedig nem azok. egy nagyon stresszes nehéz helyzetben , nem könnyű tiszta hideg fejjel jó döntést hozni.
Ez sem mentség, meg lehet mondani hogy Dany épp emiatt nem is jó uralkodó, ezen is ellehet gondolkodni Csak ez is így működik,. Az uralkodók hadvezérek is sokszor hoznak rossz döntést.És mondjuk..épp ez volt a Trónok Harca egyik lényeges része: a rossz döntések. -
#18392 Na hát ezt a "kétféle nézőpont"-dolgot már 2000 éve valami Jézus nevű csóka azt hiszem helyre tette azzal hogy rávilágított, hogyan kell cselekedni másokkal, tudod, ahogy szeretnéd hogy veled cselekedjenek. Trónok harcára lefordítva: pl Jaime és Theon kurva nagy tockost kellett hogy kapjanak az élettől, hogy megtanulják a leckét. Van akinek csak így megy bele a tanítás a fejébe. A saját nézőpontú fantáziavikingjeid is megszeppentek volna kissé, ha hirtelen arra ébrednek hogy egy náluk hatalmasabb erővel rendelkező valaki őket erőszakolja és nem tehetnek ellene semmit.
Utoljára szerkesztette: s_andras, 2019.05.15. 11:16:10 -
#18391 OFF
Az RTW első részében egy idő után annyira untam a sok csatát, hogy seregeim egy elég nagy részét felszámoltam és onnantól kilóra megvettem minden sereget és megszüntettem. Gyorsabb volt így győzni.
ON -
DantesHUN #18390 Igaz hogy az meg csak játék, de a Total War sorozat minden részébe sok időt beletettem. Sokszor volt olyan , én akartam békét, erre két kör után megtámadtak...előbb utóbb mindig az lett hogy mindent elfoglaltam és leöltem őket mert így volt egyszerűbb. Persze ez egy játék, nem valóság. -
lonvard #18389 Jó példák, nyilván azért tartja most a közönség őrültnek, mert az apja őrült volt (vagy mi), és hogy benne van a genetikájukban, tehát az első indokolatlanul kegyetlen megmozdulása az most már őrültségnek van nyilvánítva. Még 4 nap, és választ kapunk, hogy tudatosan csinálta, vagy bekattant. -
DantesHUN #18388 Továbbra sem mentségként mondom, mert persze nem elfogadható egy városnyi ember leölése...de ti eddig nem néztétek ezt a sorozatot?
Egy terhes nőt hasba szurkáltak. Az meg van?
Vagy ha már sárkányok. szó volt arról a nagy várról, az a Harrenholl vagymi, amit szarrá égettek a sárkányok annak idején? Azzal mi van? Azt is elfelejtettétek?
Vagy, amikor Királyvárat elskőként ostromolják, akkor is elhangzik ha betörnek katonák erőszak lesz, fosztogatás, gyilkolás.
Barathaeon később a saját lányát égeti meg elevenen!
Ha meg a történelmi példák: nagyon sokszor fordultak elő durva dolgok. És hagyjuk már ,hogy de hát mennyire borszatóan kiemelkedő dolog volt városnyi emberek lemészárlása. Jó, persze, maikor mondjuk a keresztesek mindenkit kardélre hánytak Jeruzsálem elfoglalásakor, a kortársak is elborzadtak..
Ez a sorozat meg nem a hupikék törpikék.
Eddig is tele volt rossz, kegyetlen döntésekkel. Theon és megöl és megéget két kisgyereket. Ő is gonosz őrült volt? Meg is bűnhődött érte. Utála is mindenki, m,ajd lassan pozitív szereplő lett újra meg levágták a faszát... -
lonvard #18387 Két nézőpont van minimum, tehát nem lehet abszolút igazság. Ha az "erőszakos viking" metódus az uralkodó, mert ők vannak hatalmon, akkor az a norma. Történelmi távlatból, több száz évvel később meg egy mai kor szellemét próbáljuk rájuk erőltetni. De pl. a halálbünti, meg a nők alacsonyabb rendűsége is ilyen, amit elítélünk arab társadalmakban, viszont ott meg ez a norma. Egyes helyeken tisztelik a teheneket, nálunk meg levágják. Ha létezne egy csirkefétises kultúra, amiben a csirkeistent imádnák, akkor nem tudom mit szólnának a mi normáinkhoz, amikben teljesen természetes, hogy csirkék százezreit gázosítjuk el, hogy aztán megegyük. -
#18386 Meg a közösségi nyomás. Lengyelországban szerveztek valami tartalékos erőből 35-50 éves közötti kb. rendőr/csendőr erőkből) ilyen végrehajtó alakulatot, de önkéntes alapon és a kérdést úgy tették fel, hogy ki az aki nem szeretne menni. Alig páran mertek nemet mondani. Ha fordítva teszik fel a kérdést, akkor igencsak elgondolkodtató, hogy ki mond igen erre tömegesen... -
lonvard #18385 A taktikai részletekbe nem érdemes belemenni, mert a forgatókönyv határozta meg, hogy mikor győz, mikor veszít a sárkánnyal. Akármilyen blődli módon veszíthetett, és akármennyire erős védelmet leküzdhetett vele, mint látjuk.
Ha mindenképpen logikát keresek benne, akkor annyiban oké, hogy amikor egy háborúban az ellenség új technológiával rukkol elő, akkor a másik félnek van egy átállási időszaka, amíg felfogja mivel áll szemben, és kidolgozza az ellentaktikát. Pl. II. világháborús tengeralattjáró-háborúban ilyen volt az, amikor a szaros rombolók is radart kaptak, a németek legjobbjai meg még ott tartottak, hogy az éjszaka közepén felbukkantak egy konvoj közepén, azt hitték nem látják őket, és a felszínen torpedózgattak. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy a semmiből egy romboló tart feléjük, és nincs idő lemerülni. Ez az átállás a német tengeralattjáró-elit életébe került. Tehát most ha Trónok harcára fordítom le, Daenerys a sárkánya lelövése után kidolgozott egy támadási taktikát, amire az ellenségnek nem volt válasza, mert ők meg erre nem készültek fel. -
#18384 Na tessék, itt egy másik érdekes dolog, a vikingek... Az atom téma után nem nyitok újabb frontot, csak érdekességképpen olvassátok el EZT. Legyen elég annyi végkövetkeztetés, hogy amit a múltról - vagy bármiről - tudni vélünk, az egyáltalán nem halálbiztos hogy úgy is van. Sose lehet tudni.
De akkor a példád kedvéért tételezzük fel hogy a vikingek tényleg olyan csúnya erőszakoló-fosztogatók voltak. Így sem az érzéketlen vikingek oldaláról kell nézni akiknek nincs szüksége pszichológusra, hanem az áldozataik oldaláról, ott megjelenik a fájdalom, azon mérhetjük le hogy a tett gonosz volt. Abszolút mércén? Bizony. -
DantesHUN #18383 Az nem piszkos bomba volt hanem piszkos gatya. -
DantesHUN #18382 Sam kereshetett volna neki erről egy könyvet, igaz bár elégetted a fatert, itt egy könyv, hogy kell sárkánnyal harcolni. Ezzel is csak az a gond, hogy sok részen keresztül tök hülye, majd végre értelmesen használja. Az tetszik ,hogy végre értelmesen használta, nem csak a látvány miatt. És értem azt is, ennyi idő van, ennyi epizód -
DantesHUN #18381 Háború pszichológiája....
Olvassatok arról, hogy például voltak katonák a világháborúban, akik eleinte mennyire elfogadhatatlannak tartották ha épp civileket kellet egy gödörbe belelőni. , aztán hát megtették mert parancs, majd a végén nem is látták a dologban a problémát. Az erkölcsi gát, elég sok szörnyű élmény hatására , megszűnik. Nem mindenkinél, és nem egyszerre, és nyilván a körülményektől sok minden függ, ez bonyolult.
De egy vezető is eljuthat erre a szintre.
Inkább az a baj, hogy mivel csak ennyi epizód volt erre az évadra, mindezt gyorsan kellet összecsapni. De hát máűr a hetedik évad is ilyen volt.
Hopp, na akkor vonuljunk oda a sereggel...eltelt egy perc, hát meg is érkeztünk. Míg az első évadban több részen keresztül csak ballagtak Királyvár felé. -
#18380 Igen, az. Bár senki nem tudta a kezébe nyomni a "hogyan használd sárkányod" field manualt. Meg szegény még hülyébb volt, amikor első sárkány sérülését lazán elfelejtette. -
#18379 Dehogy tudtak volna. A németek a jenki 1942 eleji szinten sem voltak. Totális tévúton jártak. Az U-235 alapú bombánál is tévúton jártak, a Pu-239-ről fogalmuk sem volt.
Tőmondatokan. Miből is állt volna az piszkos bomba?
De ha téveszméitekről akartok beszélgetni akkor gyertek át a Haditechnikai topiba. Nagyon nem kéne kommentelni a témában úgy, hogy láthatólag járatlanok vagytok benne.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.05.15. 10:41:05 -
DantesHUN #18378 Ez még oké is lenne...de mióta van sárkánya? 7 éve? Most jött rá hogy kell használni? Akkor eddig elég hülye volt Dany. -
#18377 csak egy mondat mert nem ez a topik témája: az europai frontrol rekord rövid idő alatt átdobott hadsereg (egy szál vasutvonal) és felvonultatása két csapásmérő szárnyra -
#18376 a németek 3 honap lemaradásban voltak, egy "piszkos" bombát már kitudtak probálni márciusban -
#18375 Szerinted nem igaz. Ez vélemény. Nem tény. -
#18374 Mi volt benne logisztikai bravúr...?