10802156721311543414.jpg

A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.

A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.


Interaktív térkép

Világtérkép


  • Palinko
    #17493
    A ballisztát használták egyébként a mi történelmünkben is hajók ellen, meg hajító gépeket stb. Persze nem ment így át, sőt kutakodtam és igazából az ágyú sem ment át. Még a nagy 42 fontos ágyúk sem lőtték így keresztbe a hajót, hiába volt akár több mint egy méter átütő erejük fán, ugye a távolsággal csökkent az átütő erő is a hajóknak meg több fenekű oldala volt 60-100cm is lehetett ez és ugye két ilyen oldalon kellett volna hogy átmenjen, meg még a két oldal között ki tudja miben akad el szóval esélytelen. Persze, biztos volt olyan ágyú ami keresztülvitt valamilyen hajót, de csatahajót normál esetben nem. Utána kellett már nézzek mert annyi kalózos filmet láttam és ott sem szokták ennyire szénné lőni a hajókat mint itt a balliszták és már kíváncsi voltam :D