
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
Nirz #17128 Igen csak kiderül hogy azoknak volt igaza akik a kicsinyes marhaságokkal foglalkoztak CSAK A VASTRÓN SZÁMÍT, mert az éjkirály és mások annyira veszélytelenek voltak hogy szinte semmit nem értek el , azok voltak a hülyék akik összefogtak ez ellen a "fenyegetés" ellen, a sorozat úgy vezett fel hogy el jött az apokalipszis szinte teljesen reménytelen az egész, és csak hatalmas áldozatokkal tudják megállítani a másokat , erre meg kapjuk ezt, beküldik zombi snacknek a dothraikat csak... és úgy alapjában véve rengetegen meghalnak a hülye taktika miatt leszámítva a névvel megáldott szereplőket akik vaskosan felöltöztek plot armorba , és folyamatosan megmenekültek utolsó pillanatokban amelyben már rég meg kellett volna halniuk az egész büzlött a hollywoodtól még a zombi óriás jelenet is borzalmas volt mi a francért emelte közel szemébe az óriás zombi a gyereket, kiváncsiságból? xdd , egyáltalán akkor most Jon-ra és a seregre meg az összefogásra mi szükség is volt? Jobban jártak volna hogyha felbérelnek vagy 5 faceless bérgyilkost azok tutira elintézték volna az éjkirályt veszteség nélkül :D..
Mindegy napestig irhatnánk a hibákról stb, az egész már nem tud érdekelni, teljes apátiába fulladt számomra a széria, végig pörgetem az utolsó 3 részt, de ez lesz utolsó hogy valaha is hallani akarok erről a got világról, az irók borzalmasak és semmi reményem nincs hogy vmi jót tudnak alkotni.