
A sorozat aktuális sztoriján túlmutató (tehát a könyvet érintő) kérdéseket, válaszokat, spoilereket
legyetek szívesek az író topicjában [link] tárgyalni.
A viták elkerülése érdekében: amíg NEM adták le a magyar tv-ben az aktuális részt, addig használjátok a spoiler taget,
ha pedig már lement az HBO-n is, akkor lehet nyíltan beszélni a történésekről.
Interaktív térkép
Világtérkép
-
#16797
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!pff, ez egy igazi nagy hollywoodi faszság volt, tele a sok klisé 'mindjárt meghal de valaki pont megmenti jelenetekkel'. Aláírom, voltak kurva jo pillanatok, de sajnos 90%-ban ezekről lemaradtam, mert a költségvetés nagy része a köd gépekre ment el meg a sötétítésre. Vicces volt egyeseknek még arra is volt ideje hogy a vár üres folyosóin rohangáljanak bujkáljanak, míg a többiek kint hullottak, eh. A végén már esküszöm vártam, hogy valaki haljon már meg, de erre is egészen a végéig kellett várni, abból is az egyik egy teljesen értelmetlen halál volt( Theon) a másik meg na erre számitani lehetett. Egy főbb karakter se halt meg, pedig mindig ott voltak a közelében, körülvéve, esélytelenül de nem, túléltek mindent.
A másik amit nem értettem, hogy miért küldték a lovasságot bele a semmibe? Biztos van rá magyarázat a történelemből de én nem így játszottam a Total War-ban :D
Arya honnan repült a nyakába az Éjkirálynak? Bran kapta fel? :)
Az Éjkirály most akkor mit is akart? Legalább mondott volna valamit, de semmit nem tudtunk meg, persze lehet csak én nem figyeltem már, de nekem nem világos most mit is akart Bran-től.
Bran mégis hol a faszba járt? Oké, elrepült a varjakkal, és? Senkinek nem segitett semmit, mondott egy kurva bölcset aztán megmentik a seggét. GJ.
Csalódás volt ez a rész.... nem az ilyen részekért volt kedvenc a sorozat.