• warchief
    #29
    Köszi a magyarázatot! Próbáltam barátkozni az elméleteddel, de sajnos nem jutottam sokkal "beljebb" (mondhatjuk, hogy én még nem léptem át a kiterített gömbödet ;)).
    Továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy hülyeségeket írsz. Úgy gondolom, hogy nagyjából értem, hogy mit próbálsz magyarázni, de ez inkább filozófiai fejtegetés, minthogy fizikai lenne, de talán még az sem. :)
    Hogy lenne fekete lyuk ott, ahol sötétség van? Hogy ér ide a fény 13 milliárd fényévről át az űr sötétjén? Tudod, ha már Einsteinnel példálózol, akkor én is had mondjam, hogy róla van ez a történet, amikor a sötétséget "magyarázza". A sötétség nem valami, hanem valaminek a hiánya. A sötétség nem fekete lyukat jelent, hanem a fény hiányát.
    Nem akarok inkvizítor lenni, hagyom magam meggyőzni, magyarázd el kérlek, hogy honnan következtetsz arra, hogy ahol sötétség van, van fekete lyuk is, és azt, hogy miként viselkedik szerinted egy foton akkor, amikor áthalad a sötétségen, és az általad feltételezett fekete lyukakon!
    Továbbá mondod, hogy a dolgok mind csupán a téridő különböző megnyilvánulásai. (hasonló egyébként, mint a húrelmélet jellemzése) Ok, és? Ebből milyen következtetést vonsz le?