djhambi#421
"Szóval az ősrobbanást én megkérdőjelezném, ez számomra nincs kellőképpen bizonyítva, számomra ellentmondásosak a bizonyítékok.
Hogy az ember a majomtól származna, konkrétan ezt a részt sem fogadom el, mert már meggyőződtem róla, hogy nagyon húzósnak tűnő bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a mai emberforma az már nagyon nagy valószínűséggel (99%!!!) százmillió(!!!) évvel ezelőtt is létezett... "
Az ősrobbanás bizonyítékai között szerepel a kozmikus háttérsugárzás, melyet a COBE 2006-ban muattott ki. És igen, a Neandervölgyi emberfaj 130 millió évig élt többek között. De az is tény, ha összehasonlítjuk az ember DNS-ét egy csimpánzéval, a több tízmillió génből mindössze 18 tér el. Többek között a hüevlyjukk erősségével kapcsolatos, és a rágóizom csökkenésével kapcsolatos, mely lehetővé tette a koponya folyamatos növekedését, az erős hüvelykujj pedig a kézügyeség fejlődésével az agyunk méretét növelte meg.
És egy kérdésem lenne: miért van az, hogy a tudományban nem hiszel, de Postában és Drábikban igen? Szerintem a kettő külön szinten van.