Évek óta sok ezzel a témával kapcsolatos cikket, filmet, gondolatot láttam, hallottam, és soha egyik sem tudott meggyőzni. Ha a vallást gyakorlók szerint elfogadhatatlan a nézet, miszerint véletlenszerűen jött létre a mindenség, akkor nekik jól megalapozott, logikus, átgondolt ítélőképességgel megáldott embereknek kell lenniük. Ezzel viszont egyenesen röhejes, hogy képesek a kérdést mintegy a könnyebbik végén megfogva egy felsőbb tudatra, teremtőre fogni az egészet, mindenféle magyarázat nélkül. No persze, emberi korlátok, s a vallás szerepe sem a magyarázat, hanem a hit, ami önmagáért van. Egy igazán vallásos ember az efféle vitákat elnéző mosollyal hagyja figyelmen kívül, mert a hitét, s annak igazát eleve képtelen megkérdőjelezni, s az erre irányuló törekvéseket sem veheti komolyan. Ezzel szemben sok "hithű" ember oly lázasan veti magát vitába, akár az óvodás gyerekek. Anno Galilei az inkvizítorokat arra kérte, nézzenek a távcsövébe, hiszen ott megláthatnák, hogy nem a fantáziája terméke csupán, amit a tanaiban hirdet. Ők azonban megtagadták kérését, nem voltak hajlnadók a "bizonyítékot" még megszemlélni sem. Eleinte úgy gondoltam, Galilei kérését csakis elvakult gőgjükben tagadhatták meg, esetleg abbéli félelmükben, hogy tévedtek. Végül arra jutottam, hogy hitük olyan mély volt, hogy szimplán csak feleslegesnek érezték a távcsőbe nézni, sőt, az igaz hitük egyenes sárba tiprása lett volna, ha belenéznek, hiszen azzal azt fogadták volna el, hogy akár tévedhettek is. Márpedig az igaz hívők hite megkérdőjelezhetetlen kell, hogy legyen. Ezért sem értem, miért érzik olyan sokan úgy, hogy vitába kell szállniuk a tudománnyal és fordítva, hiszen ha annyira igaznak érzik, mi több, tudják az igazságot, eleve csak dajkamesének tekinthetik a másik elgondolás követőit, amit még cáfolni is botorság.
Szerintem egyik félnek sincs igaza, az igazság különben is erősen szubjektív fogalom, nem azért vagyunk, hogy megleljük, vagy hogy egyáltalán megértsük. Nem is tudjuk, miért vagyunk, ha van egyáltalán oka. Jöttek itt páran azzal, hogy kicsik vagyunk ahhoz, hogy meghazudtoljuk Istent, mert a tudomány csak emberi kreálmány. "Tudom, hogy nem tudok semmit". Azt gondolom, hogy ha arra nincs bizonyítékunk, hogy Isten létezik vagy nem létezik, arra sincs bizonyítékunk, hogy a tudomány eredményei igazak vagy hamisak. A tapasztalat, mondhatják sokan. De a tapasztalat kikerülhetetlenül a magunk kis emberi szűrőjén jut át, csak úgy tudjuk értelmezni, ahogy a csökött kis emberi tudatunk képes rá. Ha ezerszeresen megfeszülünk is a tehetetlenség érzésétől, a tudásszomjtól, akkor sem léphetünk felsőbb körökbe, nem szemlélhetjük emberfölötti vagy embertől különböző képességekkel, mentalitással, felfogóképességgel az univerzumot, hiszen emberek vagyunk, s a vallás és tudomány minden érve, elgondolása, a filozófia, a múlt és a jövő összes érvelése mind csak emberi lehet. Ilyen megkerülhetetlen korlátozással pedig hiába reméljük, hogy az idő vagy bármi más majd választ ad. Halvány fogalmunk sincs és soha nem is lehet az igazságról, eleve az igazság fogalma emberi kreálmány, Isten és a tudomány is emberi kreálmány. A leghalványabb fogalmunk sincs semmiről, mert nem még nyomokban sem vagyunk birtokában semmiféle objektivitásnak.