Risen 2 - A Risen folytatása
  • rotator
    #110
    Újabb GDC beszámoló

    Most már tutira nem lesznek íjak és szerszámíjak (a magyarázat: nem illenek a kalózos környezetbe). A játék során találkozhatunk majd a lőfegyverek feltalálójával.

    A karakterek az első részben szeparált testek és fejek voltak, amiket menet közben "olvasztottak össze", és mindenkinek (férfi, nő, gyík) ugyanaz volt az animációja. A második részben teljes karaktereket terveztek (tetőtől-talpig), az animációkból pedig többféle van, de nemcsak nemekre bontva, hanem még egy factionön belül is saját animációk vannak, így már a járásáról meg lehet ismerni az ellenfél hovatartozását. Egy karakter erőssége lemérhető lesz a magabiztonságán is, ha lazán beáll kardozni, akkor valószínűleg gyorsan elintézi a játékost. Az NPC-k és szörnyek napi rutinja sokat javult, és mindent, amit egy NPC megtehet, mi is megcsinálhatunk (kovácsolás, sepregetés stb.).

    A játék végéig lesznek újdonságok, akár 20 óra játék után is találkozhatunk új factionnel, az utolsó pillanatokban is lesz felfedeznivaló (ellentétben az első résszel, ahol a 2. fejezet végére már az egész szigetet bejárhattuk). A szigetek között lesz töltés, a szigeteken belül nem, tehát a régi Gothicokhoz lesz hasonló.

    Gamepaddel is játszható lesz PC-n, de az egér+billentyűzet kombó is megmarad természetesen, a szövegek mérete nagyobb lesz, mint az első részben, de nem zavaróan. A demót egy erőgépen prezentálták, és még így is volt frame-esés itt-ott, de azt ígérik, hogy akinél az első rész jól futott, annál a Risen 2 is tökéletes lesz.

    FORRÁS