• Crome
    #7725
    Fura, én maximálisan élveztem az 5-öst, sőt az első olyan sorozat volt, ahol az összes kiegészítőt végignyomtam. Ez így lesz a mostanival is majd és valóban, akár még a nehézségen is állíthatok a jövőben. Az 5-ösben volt egyetlen egy pálya, amikor tényleg elgondolkoztam, hogy leveszem könnyűre, de végül mégsem tettem, mert nem esett volna jól úgy az a győzelem. Akkor tényleg jó volt az egészet normálon végigvinni, de nem is éreztem egyszer sem olyan nehéznek a normál szintet, mint most. (Persze tudom voltak, akik meg Hősi szinten vitték az 5-öst is végig). Nekem itt a könnyű adja azt az érzést, mint ott a normál, de már nem írom le többször. Én azt gondolom, hogy mindkettőnk írásából levonhatjuk azt, hogy mindegy a szint, csak élvezzük a játékot és ne az legyen, hogy csak az "én azért is megcsinálom normálon" dolog miatt elvész az élvezet, amit ez az új rész adhat és adott is bug-ok ide vagy oda.