aka. Final Fantasy XI HD
-
Ramza88 #506 Sziasztok,
a hét közben érkezett meg a játék, legnagyobb örömömre. Csütörtök este 'gyorsan' fel is installáltam, eltartott egy ideig amíg lefrissült. Aznap már nem tudtam érdemben foglalkozni vele, ezért ez péntekre maradt, addig is átolvastam a fórumot, hogy tudjam mire számíthatok.
Vegyesek voltak az érzelmeim, ezért csináltam egy karaktert a Lich szerverre, és elkezdtem a nagy kalandot. Ami kb. 10 percig tartott, mivel megszakadt a kapcsolat a szerverrel és nem is tudtam visszalépni. Kiderült hogy maitenance volt, és 11-ig várnom kellett.
Végre újra mentek a szerverek, és gyorsan be is jelentkeztem. Azaz jelentkeztem volna, mert a world is full üzenetet kaptam, és belépési sorba állított a szerver, és akár egy percig is eltartott, hogy sikerült belépnem.
Nem csüggedtem, és gyorsan belevetettem Magam Eorzea gyönyörű világában. Ul'dah-ban kezdtem, és gyorsan elindítottam a kötelező tutorial questeket. Return és a Aukciós Ház, már a kisujjamban volt, most mit csináljak. Gyorsan kiszaladtam a város elé, csak hogy kipróbáljak valamit. Igen, megpróbáltam kilépni. Na nézd csak, csak nem a 20 másodperces visszaszámláló jelent meg? Ejnye, hát nem azt mondta Natsuno, hogy ezen a szerveren ilyen nincs?
Kép: http://tinyurl.com/ffkep
Kész is volt a karakterem a hírhedt amcsi szerveren. Érzetre semmi különbséget nem éreztem, de ez nem volt elég. Különböző pingekről és szerverekröl eset szó, ezért utána olvastam. Mindenhol azt írták, hogy kettő - azaz 2 - datacenter van. Egy kanadában és egy japánban. Akkor milyen EU szerverröl van szó? Vakartam egy kicsit a fejem, majd munkához láttam. Pingeljük meg őket! Jó de mi a szerver címe? Mivel mindkét szerveren van már karakterem, nosza lépjünk be és derítsük ki!
Beléptem a Sargatanasra és mikor már bent voltam a szerveren a játékban, gyorsan kilistáztam a gépemen nyitott kapcsolatokat, melyben az ffxvi.exe a következő cimre csatlakozott:
Mikor a SARGATANAS-on voltam: 199.91.189.18
és mikor a LICH-en voltam: 199.91.189.40
Hm, ez furcsa, ezek alapján nem hogy egy földrészen, egy teremben de még ugyanazon útválasztó mögött is vannak a szerverek. Átlag elérési idejük (most, írás pillanatában) 122-127 ms.
(Ezt te is ellenőrizheted a ping 199.91.189.18 paranccsal. A szerver IP-címét meg a játék futtatása közben elindított 'netstat -ab' paranccsal derítheted ki, Figyelem win7-től fölfele admin jog kell a parancs futtatásához. Az útválasztót pedig a traceroute paranccsal (tracert) derítheted ki)
Röviden összefoglalva: mivel a Lich is ugyanazon a gatewayen lóg mint az ÖSSZES több EU és NA szerver, nem értem honnan van nektek ez a mágikus 30ms ping. Tovább menve, nem értem mire fel mondod azt hogy TI jól megszívátok, mert NÁLATOK is ez lesz, ha te is ugyanabban a cipőben jársz. Vagy a placebó hatás, annyire elvakít, hogy neked tényleg kisebbek a pingjeid? Hiába dugod a fejed a homokba és mondogatod a mantrákat, ugyanoda csatlakozol te is, bármilyen rossz is ezt most olvasni. Csak pár IP-vel vagy odébb, így nincsenek csodák...
Mindent összevetve érdemes volt olvasgatni ezt a topicot, mert így számomra kiderült a jó választás, mivel a szerverek között abszolút semmi különbség nincs, az emberek hozzáállása és stílusa volt a döntő számomra.
Minden jót!