Sims Medieval
  • Ironman2
    #10
    A szóban forgó alkotás a sajtóközlemény szerint egy új sorozat első tagja lesz, ami teljesen más játékmenettel bír, mint a Sims-széria korábbi epizódjai.Kis túlzással minden kontroll a játékos kezébe kerül, felépíthet egy birodalmat, királyokat, királynékat, lovagokat és varázslókat küldhet kalandozni, legendás fegyvereket készíthet, királyi esküvőt szervezhet, megtalálhatja az örök ifjúság forrását és még hosszan folytathatnám a felsorolást. Scott Evans, az The Sims Studio feje úgy véli, hogy egy egész birodalom irányítása, valamint a küldetés-alapú játékmenet mind a stratégák, mind a szerepjátékosok elégedettségére fog szolgálni. Attól függően, hogy melyik hőssel kívánunk játszani a küldetések végkimenetele is változhat.
    Minden újrakezdéskor meghatározhatjuk az elérni kívánt célokat, s új történetek sorát éljük át. A birodalmunkba érkező hősök mindegyikét személyre szabhatjuk erényeik és hibáik megválasztásával, a "sima" kalandozáson túl pedig a betegek ápolására, egzotikus árukkal való kereskedésre, páncélkovácsolásra, gyerekgyártásra, vagy akár lovagi tornán való részvételre is biztathatjuk őket.
    A The Sims Medieval 2011 tavaszán jelenik meg PC-re és MAC-re.

    forrás:Gamestar