• FrezeR
    #23360
    Ne is mondd, hetekig gyűjtöm a jónak tűnő modokat majd rámegy 1-2 nap amíg átnézem őket, hogy jók-e aztán megint nem nyúlok hozzá egy ideig :D Persze még így is van amelyik mod később okoz meglepetést amikor már jobban használom, hogy hibás. Annyi traktor van már bent a játékban, hogy akár óránként cserélgethetném, akkor sem fogynának el pár hétig. Ez elég idegesítő dolog. És akkor még nem említettem a kombájnokat, pótokat, talajművelőket stb. De ahogy mondod nálam is az a gond, hogy hamarabb ráunok mint kellene, pedig régen egyszerűen imádtam és napokat töltöttem játékkal amikor éppen volt időm rá, most meg semmi. Ez kicsit bosszant, mert tényleg szép ez, meg azért sokkal jobb játék mint amikor elkezdtem anno a 11-el nyomni, most visszanézve az egy borzalom volt kinézetre is. De hát lehet igaz a mondás itt is, a kevesebb néha több.

    Én is sokat foglalkozom a mezőgazdasággal úgy érdeklődés szintjén és tudom, hogy változnak a dolgok, de ahogy mondod ez egy játék itt nem kellene ennyire komolyra venni vagy legalább hangolják össze jól használhatóra a megoldásokat. Na majd a modderek megoldják ezt is. :D
    Utoljára szerkesztette: FrezeR, 2022.04.30. 15:34:49