-
Jóózsf István #6435 Tegnap délután, gondoltam összeszedem a második mentésemben is az új autókat. Csak amolyan tét nélküli gurulásra gondoltam. És tényleg nem is csináltam ügyet semmiből. Ha véletlenül úgy jött ki küldetés, hogy pont arra esett amerre mentem, akkor megcsináltam, de már kitérőt miattuk nem tettem.
Meg is lett minden jármű. És a pótkocsik is. Meg a járművekhez az összes fejlesztés. Meg az összes kilátó. És el is szaladt nyolc óra! :-)))
Így lehet játszani ezzel a fázissal. Ha az ember megbékél azzal, hogy lépten - nyomon valami utálatos árokba, vagy kiszögellésbe botlik, akkor a pálya, ha nem is jó, de elfogadható.
Csak azok az agyament módon megszerkesztett küldetések és a rossz helyre telepített források ne lennének.
Biztos nem én találtam fel, de lehetne ezt a játékot úgy felépíteni, hogy ne az utolsó pillanatig szívassa a játékost.
Teszem azt. a gyárat úgy elhelyezni, hogy betonút mellett legyen, de azt az utat először meg kelljen javítani. Akár olyannyira is, hogy csak azon keresztül lehessen hozzáférni. Esetleg addig is egy nagyon rossz földúton keresztül. Aztán ha már megvan a rendes út, akkor már csak sima sétagalopp legyen a megközelítése.
Itt azonban a gyökerek két fontos meg pár kevésbé fontos helyet is ótvar szar környezetbe tettek. A fontosakat tíz és húsz alkalom között kell látogatni. De ki a tököm akarja tizedjére, huszadjára leküzdeni ugyanazt az akadályt? Egyszer, kétszer, háromszor még belefér. Főleg, ha más más szerelvénnyel megyünk. Még talán kihívás is van benne. De hússzor nekifutni fejjel a falnak az nem kihívás, hanem butaság!
Mindegy is.
Egy hónapig még béta állapotban lesz a játék. Az alatt is biztos gurigázni fogok rajta. Meg utána is, ha ezt a mentést is szintre akarom emelni a következő fázisig.
Ez ebben a pillanatban jutott eszembe: Ez egy kiváló kúpos régió lenne!!! Ha ezt a sok szopást elosztja valaki akár négy játékos között, akkor azt mondom, hogy rendben van.
És hogy picsogás sem maradjon el.: Még mindig úgy van, hogy három küldetés is ugyanarra a pótkocsira mutat. Nekem a küldetések a teljesítésükkor el is vették azt a pótkocsit. Ha ezen nem változtattak, akkor ezek a küldetések (Amik egyébként szerződésesek!!!) még mindig csak úgy teljesíthetők, ha "újraindítják" őket. Ami "csak akkor" kellemetlen, ha valamelyiknek egy részét már teljesítettük. Tehát: Ahogy én szoktam, ha arra visz az utam, akkor ledobok ott is pár cuccot. Na az újraindításnál ez megy is kukába.
Nyilván meg fogják oldani, (Hacsak meg nem tették eddig) hogy ne tűnjön el és akkor helyszínről helyszínre kell hurcolászni. Volt már ilyen ugye!?!? (Film forgatásnál a lakó félpót, vagy nehéz konstrukcióst is kellett ide-oda cibálni már)
Amit még észrevettem, hogy a repi autók eltűntek. Amiket ugyan már felfedeztünk és megkaptuk őket korábban, de kapunk újabb példányokat belőle. Amolyan "fizetség" gyanánt. Lásd: Lada Niva, Gaz 66, és a többi, amit ha nem adtunk el, akkor több példány is garázsban pihent. Valahol nekem is van olyan dejóm, amiben ezeket összegyűjtöttem.



