mudrunnersnowrunner
expeditionsroadcraft
  • PagoX
    #3347
    Igen, hard-ban nyomom. Ezért is kellett kitalálnom mindenféle trükköket.
    Gondolom észrevetted, hogy például rögtön az elején Michigan-ben a rönkszállítós küldetések eleve veszteségesek voltak, mert meg kellett venned a közepes pótkocsit és a hosszú rönkszállító hátsó részét. Ez a kettő együtt 10 és fél ezerbe került, utána dobhattad ki őket, mert másik régióba nem vihetted át, a három szerződésért kapott pénz meg összesen nem érte el a 10 ezret. Annak, aki most kezdi, már jó lesz, mert a közepes rönkplatója legalább megmarad.
    Az üzemanyag logisztikának meg a Kola félszigeten jön a neheze, mert amikor Imandrán már minden üzemanyagból kifogysz, akkor választhatsz, hogy visszabumlizol Lake Kovd-ba a garázs mellé a térkép túlsó végébe, aztán vissza, de útközben már tankolnod kell a hozott cuccból, vagy átruccansz egy tanker teheautóval Smithville Damba 7 ezerért az aszfalton elérhető kútra, s ott tankolsz 1800 litert.

    Amur meg maga a tiszta szivatás. Ott szinte minden fuvarnál viszem a Caterpilarral az üzemanyagot, mert egyszerűen egy tankolással nem ér el a célállomásra a fuvar, ráadásul időnként a Caterpilarral kell az akadályokon átvonszolnom.

    Apropo 4 emeletes cucc. Ez mod, vagy alap cucc lesz?
    https://www.youtube.com/watch?v=hqYB7zMOvvA