Észak-koreai válogatott
-
#125
2 féle taktikájuk volt, az első, h atomvédelmet építenek, és megpróbálnak a kontrákra alapozni, a másik pedig a default védelem, amelyben megpróbálnak saját támadást felépíteni. utóbbi a továbbjutáshoz kötelező volt, de azért a portugálok jóval tapasztaltabbak voltak. és azt hiszem, nem is lett a csapat felkészítve ilyen védelmi összezuhanásra, azért lett ebből 7 gól.
aztán h ezt az ő diktatúrájuk hogyan fogja szankcionálni, azt sem külső ember nem láthatja. ott nagyon durva törvények uralkodnak. töriből ismerjük a rákosi rendszert, na azt kell kb. a 10.-re emelni és kijön é.koreáé :)