Jövőre feltámad a legendás sorozat
-
#155
Én még a kihallgatás után járok. Eddig a mutonos és sectopodos encounterek egyszer sem mentek elsőre, de másodjára igen. Helyezkedés, lőszer utánpótlás(sectopodnál mindig kifogyok) elsőre nem szokott menni. Rengeteget számít, hogy ha két hullám között oldalt váltok, vagy egy hátulról érkező támadásnál előre szaladok, mert amikor már jönnek és lőnek, akkor sokszor késő mozgolódni. Második nekifutásra már max 2 "földre eséssel" az egész csapatban sikerülni szokott, de van, hogy szinte sérülés nélkül.
Egy kommandóssal és egy sniperrel megyek, de a sniper crit shotja miatt lehet megérné kettőt vinni. A kommandós taunt mondjuk mutonnál sokszor életmentő, főleg ha három sarokról nyomom rá, így amíg próbál odaérni a muton, addig akár a seggébe is beleállhatok egy shotgunnal. :)
Az amúgy igaz, hogy nekem kell szinte mindent lelőni. A társak inkább csak support szinten vannak, meg, hogy eltereljék rólam az idegenek figyelmét. Küldetések végén látszik is, hogy 50 idegenből én ölök 35-40et. A maradékon meg a két társ osztozik.
Második legnehezebb fokozaton játszok amúgy, de még bírom. Jobb ez, mintha végig kéne szaladni a pályán eszeveszettül lövöldözve. Legalábbis eddig még nem idegesítően nehéz. :)
Remélem nem írtam sok spoilert. Bár engem az is meglepett, hogy muton meg sectopod is van, nem számítottam túl sok ismerős játékelemre. :)