Shogun 2 Total War
  • Yag
    #1550
    Igen, akkor erre emlékeztem. Utánaolvasva :

    "Tojotomi Hidejosi
    Politikai pályafutása :

    Legelső intézkedései között volt az ún. „kardvadászat” (katanagari), vagyis a földművesekre, kereskedőkre és kézművesekre vonatkozó fegyverviselési tilalom érvényesítése, ... "

    "... Miután meghódította egész Japánt, unokaöccsét, Tojotomi Hidecugut nevezte ki kanpakunak (ezt, fia születése után visszavonta, Hidejorit téve meg örököséül), ő maga pedig felvette a taikó címet ... "

    Ez a történelmi szál található meg a Shogunk c. könyvben is.

    "... Hogy fia utódlása biztosítva legyen, a haldokló Hidejosi 1598-ban két tanácsot hozott létre: az öttagú Régenstanácsot, Tokugava Iejaszu vezetésével, és a szintén öttagú Biztosok Testületét, melyet Isida Micunari irányított, akire fia gyámkodását is bízta. Halála magával hozta Tokugava és Isida harcát a hatalomért, mely végül Szekigaharánál az utóbbi halálával, és Hidejosi dinasztia-terveinek pusztulásával járt. Japán új ura Tokugava Iejaszu lett. "

    A könyv és filmbeli hivatkozások erre az időre teszik a történet cselekményét amit látunk olvasunk. Isida (Isidó) és Tokugava (Toranaga)rivalizálását.
    Ahogy én látom, önmagában a könyv és a belőle készült film fikció de erős történelmi szálakkal, kronológiailag helyes sorrendben és hivatkozással használja a Japán történelmi eseményeket.

    Nem szabadultok :)
    Találtam a könyvben egy érdekes részletet ami arra adhat egy kis magyarázatot, hogy a játékban miért is esik mindenki nekünk ha elérünk egy bizonyos provincia számot, vagy a hírhedtségi szintünk (csíkunk) megüti a mércét még akkor is ha ez nem tetszik nekünk :)

    "... A Régenstanácsnak engedelmeskedni
    kell! Hiába törvénytelen, akkor is
    Régenstanács, és egyetlen daimjónak sem áll
    jogában, hogy részekre szakítsa a birodalmat,
    még ha övé az igazság, akkor sem. A birodalom
    érdeke mindenek felett való. Ha egy daimjó
    fellázad, a többinek kötelessége eltiporni.
    Megesküdtem a taikónak, hogy nem én leszek
    az első, aki megszegi a békét, és nem is teszem,
    még akkor sem, ha a gonosz felütötte fejét az
    országban. Elfogadom a meghívást!