Fable III
-
#395
A gond ott kezdődött hogy a fegyvernek semmi értelme, hiába volt erősebb, vagy volt képessége lényegében sokat nam ért, max az erősebb fegyóvel 1 lövés elég volt a gyenégvel meg kettő kellett. Azt sem értettem miért nem maradt meg a fejlődési rendszer ami a kettőbe volt, ami szintén nem volt túlbonyolítva de legalább volt és azt lehetett volna bővíteni hogy érezzük már egy picit a fejlődést.
Varázslatoknak semmi értelme hiszen alap szinten is sebezhetetlenné teszi az embert és sosem fogy ki, a kombinálással pedig szuperhősök leszünk igen hamar.
Én sem vagyáok a szopásra, de leyen benne kihívás... a fősbosst a végén 1 helyeben állva 6-7 varázslattal 2 perc alatt legyőztem, kb ez jellemezi a játék nehézségét, és még arról sincs szó hogy nem a harcról szólna, mert sokat kell benne harcolni, csak éppen minden harc sémája ugyana az ami egy RPGben halál, de még egy FPSben is ahol az egyes enemyk más és más taktikát kívánnak meg, de a Fable 3ba nem.
Meghalni sem lehet, ami nem zavar, de ha már elhullok akkor legyen valami következménye, bár művészet meghalni ebben a részben.