• Ulkesh
    #13
    Ehhez nem sok köze van az Apple-nek, ők csak feljelentést tettek teljesen jogosan, a megfelelő eljárásról a bíróság és a rendőrség dönt.

    A helyi törvények szerint, ha valamit találsz és azt megtartod úgy, hogy tudod ki a jogos tulajdonosa (márpedig ebben az esetben ez eléggé egyértelmű), lopást követsz el. Ezt a Gizmodo pontosan tudta és mivel egy jogilag lopottnak tekinthető eszközt vásárolt meg 5000 dollárért, így kimerítette az orgazdaság fogalmát is.
    Mindezt még szépen közhírré is tette. Ha nem vesszük az ipari kémkedést és technológiához fűződő jogok megsértését, akkor is minden különösebb feljelentés nélkül is eljárnak ellenük. Ezt ők pontosan tudták, amikor megvették a készüléket, szétszedtél és leközölték a képeket, videókat.

    Chen meg nyugodtan pattoghat, hogy ő újságíró, mert gyakorlatilag nem az. Sima blogger, semmi több.