Ha már itt tartunk nekem anyai nagyapám végigharcolta nagyjából az egész háborút. 39-ben lépett be a hadseregbe. Volt pár jó ismerőse, így berakták egy gépesített felderítő századba. Akkor állították hadrendbe a Csabákat, ő is arra kapott kiképzést. Ott volt az erdélyi és a délvidéki bevonulásnál is. 41-ben a Gyorshadtesttel keletre küldték, végig harcolták az évet, decemberben kerültek haza újraszervezésre. Utána a rossz emlékű 2. páncéloshadosztályba került, végigharcolta a doni hídfőcsatákat, ott volt az összeomlásnál is. 43 nyarán került ismét haza.
Innen Erdélybe vezényleték, itt már gyalogoskén harcoltak mert nem volt járművük. Ezért is maradt ki a debreceni páncéloscsatából. Budapesten bekerítették, de a kitörésnél kijutottak(négyen), de rossz irányba haladtak és elfogták őket az oroszok. Innen a debreceni gyűjtőtáborba vitték őket, majd 4 év orosz hadifogság következett.
Amikor elengedték csak a határig hozták őket, onnan gyalogolt hazáig(Heves megye). A faluban a rendőrök majdnem letartóztatták mert rablónak nézték, nagyanyám meg kikergette a házból(szintén betörőnek nézte).
Van róla rengeteg kép, csak mivel már ő is és nagymamám is meghalt valahol szétszóródtak a nagybátyáméknál. Én már sajnos nem nagyon tudtam vele beszélni, 7 éves koromban halt meg.
Egy levele ki volt rakva a falra és be volt keretezve. 43 januárjában küldte3, valami ilyesmi volt a szöveg(pontosan már nem emlékszem):"Még élek, de nem tudom hazajutok-e innen. Legyetek erősek, szeretlek titeket." Egy sebesült falubeli katonával küldte haza, de ő csak Kijevig jutott, onnan egy Pestre tartó sebesültszállító vonat hozta el ami áthaladt a falunkon. annak az ablakából dobta ki valaki.