• Deus Ex
    #107
    Erre általánosságban válaszolnék: nyilván nagyon sok minden megoldható a mai technológiai szinten, sokkal több dolog, mint amit meg is finanszíroznak, ellenben olcsóbb és bejáratott technológiával lényegesen elérhetőbb lenne alapvetően az egész űrutazás, beleértve a bolygó vagy csillagközi repüléseket is.

    Azt gondolom, ennek a nanotechnológia a kulcsa, lévén így nem csak rendkívül kis méretű, hanem nagyon erős szerkezeteket is készíthetünk, úgymond minden egyes atomi kötést a saját szolgálatunkba állíthatunk. Ma, ha készítünk egy vascsövet, akkor annak falában sajnos az atomok közötti kötéseknek csak kisebb hányada mutat olyan elrendezést, ami számunkra - akinek csőre van szüksége - fontos, a beépített anyag nagyobb része azért kell, hogy statisztikailag létrejöjjön a szükséges erősséget biztosító kötéstömeg. A nanotechnológiával készült csőben nincs selejt kötés - legalábbis elvileg - így lényegesen tömeghatékonyabb az így készült alkatrész. Azt pedig gondolom nem kell részletezzem, a repülésben így az űrrepülésben is miért lényeges a könnyű és erős anyagok használata.