• bleifrei
    #133
    Válasz djhambi #90-es üzenetére:

    Abban egyetértünk, hogy a természet és folyamatainak megfigyelése fontos ahhoz, hogy megértsük a világot. Nekem csak akkor áll égnek a hajam, ha emellé még hozzáteszik a tudomány szót és onnantól kezdve az álllítás megingathatatlan, létjogosultságról és reprodukálhatóságról beszélnek. Képzeld van más tudományos megközelítés is. Mosolyogni fogsz, pedig ilyen pl. a buddhizmus. Csak ők nem kifelé, hanem befelé indultak el. Az ő felismeréseikhez leginkább a kvantum-fizikusok és legújabb fejlődés biológiai kutatások eredményeit lehetne mérni, de ők is még csak most kezdik pedzegetni mi is az anyag, milyen erők és mi módon hozzák létre a valóságunk. Hajlmosak vagyunk lineárisan leírni a természeti folyamatokat(ezeknek mi is része vagyunk ;) ) és kidobni mindent az ablakon, amit a tudomány "diadala" előtt, eonokkal ezelőtt nem kisebb erőfeszítések árán összelapátoltak az elődeink. Párszor már hivatkoztam Einstein-re, aki szerint ahol anyag van ott mező is van és hogy kettejük közül a mező az, ami inkább valóságos. Ez ezer évekkel ezelőtt sem volt újdonság.

    Példa egy szintén REPRODUKÁLHATÓ kísérletre: embereknek számítógépen különböző képeket mutatnak. Balesetek áldozatai, virágok, kellemes, iszonytató, stb... Az alany agyhullámait és EKG-ját is mérik közben. A képeket a számítógép ún. valós időben ún. véletlenszerűen sorsolja ki. Tehát ember nem tudja, mi fog következni. De nem is ez a lényeg, hanem a következő dolog. A különböző érzelmek különböző módon jelennek meg a mérési eredményekben ÉS ezek a jelek már a kép megjelenése előtt észlelhetők (!) ÉS aki először reagál az nem az agy, hanem a szív. Kedves djhambi, legyél szíves ezt is illeszd bele a tudományos arzenálodba és kezdj vele barátkozni, mert ez is a VALÓSÁG. Kösd össze a mezőelmélettel (egyébként ez is bizonyított már). Már ebből a két információból egy merőben új világképet lehet összerakni. Ha egy olyan szabályrendszert össze tudsz rakni, ami bármilyen információt képes befogadni, beilleszteni, akkor lehet verni a mellet, hogy igen, ez a valóság. Bár mondjuk a mellveregetésnek addigra nem sok értelmét fogod látni.

    Nem akarok megint tudatállapotokról beszélni. Próbálok eltejedtebb, világibb hasonlatot hozni. Talán a Mátrix c. film áll a legközelebb ahhoz, amit valóságnak gondolunk. Most nem a rabszolgaságra gondolok. :) Inkább azt érzékeltetni, hogy mennyire is lehet hamis a valóságképünk. Egyébként az agy tényleg képtelen a valóság és elképzelt dolog között különbséget tenni.

    Az anyag, az a nagy büdös semmi, ami végső soron energia, rezgés, bizonyos mezők miatt létezik csak. És akkor azt mondod, anyag vagyok. Az anyagból hidakat építek és a hidak nem dőlnek össze! Bravó! De tényleg. Viszont az útnak még a feléhez sem értél. Ha már irdatlan energiák és anyagfelhasználás, átalakítás nélkül a puszta gondolatoddal teremtesz hidakat, az már inkább valami. A vicces az, hogy jelenleg is ezt tesszük, tudatlanul, plusz van egy időfaktor, ami jótékonyan lassít a teremtő folyamatainkon.
    És ennek az egésznek mikor lesz vége?! Amikor akkora hidakat építesz, hogy univerzumokat kötsz össze vele? Amikor a létezés minden aspektusára végtelen féle képpen képes leszel hatni? És akkor mi van?! :) Isten leszel, halhatatlan. És? De még az Istenek is részei a rendszernek, ami folyamatosan változik. Ők sem örök életűek. Messzire kanyarodtam, csak azt fejtegetem, hogy az élet, a létezés célját is érdemes volna felülírni. Márpedig ez számít, mert ugyan hová is akarunk eljutni a tudományunkkal?

    Azt meg tudod mérni, milyen jól érezted magad az első intim együtlétedkor a barátnőddel? Vagy hogy miért elég az emberek zömének az, ha csak ránéz a gyermekeire, a családjára és úgy érzi mindene megvan, még akkor is ha “csak” egy vacak panelban lakik és suzukival jár. De lehet még autója sincs és lakhat Piripócspusztán az Isten háta mögött melegvíz nélkül. Van, aki képes sokkal kevesebb cukor, ízesítőanyag és tápanyagbevitel mellett is jókat enni és hasonlóképp teljesíteni, mint a hús-hússal és a végére két vájling somlói nagy emberek. Milyen mértékben és hány egységben különbözik egy művész, egy mezőgazdasági munkás és mondjuk egy mérnök?
    Ne mondd nekem azt, hogy jobban élünk. Hogy kevesebb a betegség! A nagy l()f@szt. Az egész világ rohan. Rohan, hogy egy kis nyugta legyen. A betegségek száma nem csökkent, de vannak újak a régiek helyett. Létbizonytalanság, perspektívák és kiút keresése. Fogynak az erőforrások, egyre élhetetlenebb a bolygó már az ember számára is. És nem mindent a politikusokra és vezetőkre fogni. A jelenlegi életünk, világképünk és értékrendünk gyökerei a tudomány forradalmában éppúgy gyökereznek. Semmi baj nincs ezzel, fejlődünk. Csak az idő közben kinőtt bölcsőt szedjük már le a seggünkrűl, mert akadályoz a mozgásban.

    Lehet itt mindenféle piramisokat rajzolgatni, hogy az embernek alapvetően mire van szüksége a létezéshez. Ok. Élelem, fedél. És nekünk ennyi elég? De nem ám. És persze ez nem is baj. Miért kell 170 lóerő, miért kell a plazma TV, miért kell az automatizált mezőgazdaság és ipar? Miért kell a státusz? Miért kell, hogy okosabbak legyünk mint mások? Miért a gyerek és újabb hitelek a megoldás, ha megfeneklik a párkapcsolat?
    A válasz nagyon egyszerű. Borzasztóan egyszerű. Az ember tudni akarja, mi a fene ez az egész, mit keres itt és hogy miért nem érzi mindig jól magát(akár egyedül). Úgy érzi, hogy nagyon kevés dologba van beleszólása, félni kezd. Kombinálni és tevékenységekkel és mindenféle soha véget nem érő harccal és egyéb szórakoztató dologgal mulatja az időt, nehogy egy kicsit is élnie kelljen, úgy ahogy az megadatott neki, ahogy belülről jön. Aki pedig veszi a fáradságot és elindul megismerni magát, az a kényelmes és félelemtől bűzösen izzadó tömeggel találja magát szembe, akik képtelenek egy kicsi kis nyitottságra és elfogadásra, nehogy az illúzórikus biztonságuk és jólétük vára meginogjon.

    Bizony az a sokféleség, ami vagyunk, nagyon szépen elférne itt földön. Semmi más nem kell hozzá, mint hogy elfogadod magad, ahogy vagy. Elfogadsz mást is ahogy van. És a legfontosabb talán a nem ártás. Mindent kilehet élni több módon is, nem kell az, hogy más vagy a környezet rovására menjen...