Valaki régebben felvetette hogy akkor ő ugyan miért nincs két helyen egyszerre, mert arról azért tudna.
A megoldás az hogy az embert hétköznapi kötülmények között külső hatások érik. A kvantummechanikában minden külső hatás (itt foton elnyelődés, levegőmolekulákkal való ütközés, a tartószerkezet atomjaival való kölcsönhatás) mérésnek minősül. Ha pedig ez megtörténik azzal megváltozik az ember állapota, és a mért erékhez tartozó sajátállapot(ok valamely lineáris kombinációjá)ba kerül. Ha pl valamivel ütközöl az ütközés utáni állapotban a helyed meg lesz határozva "gyakorlatilag végtelen nagy" valószínűséggel és ez kihat a további mérésekre is.
Ha az embert elszakítanánk a külvilágtól (ez ~0K-t, ~0Pa-t, EM árnyékolást jelent), végrehajtanánk rajta egy olyan mérést amelyhez tartozik olyan sajátérték amelyik degenerált (több sajátállapot tartozik hozzá), és a mérés eredménye ilyen értéket ad (pl.: átküldjük egy kellően kicsi résen, és át is megy), akkor az ember állapota határozatlan lenne a kvantummechanika szerint (a lyuk túloldalán kellő távolságban szép nagy foltokban terülne szét). Az pedig nem kérdés hogy az ember eközben hogy érezné magát.
Megjegyzendő hogy a méréshez magának az embernek nem kellene feltétlenül lefagyva vákuumban lennie, eléglenne egy kapszulában lennie amelyik kellően le van szigetelve. Ebben az esetben az ember semmit nem venne észre az egészből, mert ha lenne a külvilággal kapcsolata akkor az már mérésnek minősülne.