Teljes művek vagy csak részletek, elemzések stb.
-
#33
Főnix - Si Donum Voluptas Est
Mondhatod 1000 féleképpen, 1000 féle nyelven
Én már akkor sem értettem, süketnek néztél.
Rom lettem, egy porszem a forgószéllel szemben,
Mit felkaptak, sziklákat koptatott, ez mélység.
Én feladtam, eldobtam magamtól mindent,
a hitem elvesztettem, mi egykoron még táplált.
Nem bírtam élni, nem nevettem többé viccen,
Belsőm gránittá változott, hozzám a gonosz átállt.
Azt hittem tisztán látok, és könnyes szemmel zuhantam,
Megismertem a világot, pedig sohasem utaztam.
Magammal beszéltem burkomben, játszottam bábokkal,
Létra alatt sétáltam, halva született álmokkal.
Stabilan álltam, nem hittem többé a csodákban,
Egy lábbal, vakon, csoszogtam a homályban.
Szemed üres lett, belsőm sivár, a nap is csak kiszívott,
Igaz, senki sem szidott én csak tudtam, mi vár engem.
Hogyha szorítani akartál, mondtam, hogy inkább engedj,
Inkább menj el, mert félek tőled, tőle és tőletek.
Ha elegetek van belőlem, nyugodtan lőjetek rám,
Hálót szőjetek rám, öljetek meg!
Lehet nem vagyok méltó arra, hogy köztetek létezzek,
Hogy érezzem belsőtök, lehet el kéne véreznem,
Pedig legbelül még élek, még hiszek benne,
Hogy valahol vagy nekem, és ez nem pusztán véletlen,
Még hiszek benne, hogy újra tudok érezni,
Hogy újra tudom élvezni az életet.
Lehet rám raktad a bélyeget és most csalódást okozok,
Mert nem látom, ki kéreget, csak a fény felé csoszogok.
Ajkad, szemed, kezed, illatod magammal hordozom,
Köszönöm, hogy kopott belsőmet te újrafoltozod,
Köszönöm, hogy vagy, hogy álmodhatok rólad,
Hogy adtál még egy esélyt mielőtt sínekre állok.
Érzem melegét a hónak, ha velem vagy nem kiáltok,
Nem szúrnak szilánkok és van értelme a szónak.
Ölelésed védőburok, szemed a fény.
Eső a mészkőn, természetfeletti lény vagy
Ki energiát ad fáradt, keserű lényemnek,
Keselyűk véreznek, az árnyék meghalni látszik,
Pedig karöltve jártunk, de mostmár egyedül mászik.
Most te vagy mellettem, szükségem van rád,
Nem kell más, tudom, megértesz, csak karolj át,
A sínek kacagnak, azt hiszik győznek majd ellenünk,
Pedig összekötnek minket, nem taszítanak el,
Ha szítanak ti maradtok, mi viszont elmegyünk,
Vagy elmész. Akkor én is, mert rád vártam eddig,
Nem leszek Orfeusz, és nem vagyok Párisz.
Eltörpül Hádész, nem hervad el a nárcisz.
Te vagy a menedék, a mankóm, a nyájam már nem terelném.
Szemedben látom, hogy érdemes volt újra megpróbálnom,
Szavakba nem önthető, vagy csak egy valóra vált álom.
És tudom, belül érzem, hogy érdemes volt várnom,
Megtudtam milyen, mikor az ember nem csak a porban van,
Járunk a hóban, a napról beszélünk, így olvad,
És már nem kérdezem meg, mert tudom, hogy te hol vagy.
Ez nem délibáb, nem leszek könnyelmű Orfeusz,
Hiába a hosszú út, nem tud elaltatni Morpheus.
Ébren vagyok, ébren álmodom, ébren alszom.
Kaptam létet, hol csak voltam,
Adtál létet, hogy éljek.
ez mi ha nem költészet?