Írók, költők önmagukról

Mosolyom üres, reggelig kitart
Az égen egy kifili csillagot takar
Mellette Hold, gyenge villanykörte
Retteg, hogy fénye nem marad örökre

jaja 😄

Én nagyon kedvelem Egri László, hajdúszoboszlói költõ munkáit. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Hogy ide linkeljem amit írtam? 😄DD

Köszi. Még aktuális most is. 😊

Amúgy még keresem a hangom.3-4 éve kezdtem írni.Volt egy lány,akibe fülig szerelmes voltam,és õ adta az ihletet az íráshoz.Egy A4-es spirálfüzet tele volt írva.Amikor minden kapcsolatot megszakítottam vele,egy ezüstláncot mellékelve hozzá,az összes addig írt verset neki adtam.Mondjuk most már bánom,de vissza már ugye nem kérhetem.

Ha gondoljátok...Három itt a blogomon.

Cenzúrázatlanul

De jó! Néhányat nem mutatsz meg nekünk?

Néha-botcsinálta költõként-magam is írok verseket,bár magamról eddig még sohasem írtam.

Csöndes Bálint: RÚZS

zokogsz mint a mélyviasz
rúzsozd ki a szád gyertyával
bár épp nem ez a férfias
fájdalom tûrés mi rád vall
ha éget az már félvigasz
már jókedved morzsolod
e hûlõ hártya félig az
mi tartósítja mosolyod
az elmúlás ma heges szájhús
bõrén idõnk úgy fogy el
kopik csonkig mint egy szál rúzs
lágy tónusú akvarel
a halál is oly loreal
mi maradt már csak pár nyalat
már nem is szánk mi csókra áll
csak bõrén az árnyalat

Csak békésen<#law>

azt mondd már meg hogy mi a különbség 2 ilyen szöveg között?
ebben is vannak metaforák, hasonlítok, rímek stb...

persze ha 4-8-tetszõleges sorú strófákra tagolom és az mc polgári nevét írom szerzõnek akkor már vers?

Egyetértek. Kéne egy kis általános mûveltség a Himnusz értelmezéséhez, ami valszeg a srácnál hiányzik...

Két kedvenc versem:

Edgar Allan Poe: Külön

Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.
Ott – gyermekkoromban – a vad
Élet hajnalán: ott fakadt
Ez a varázs – a jó s hamis
Mélyekbõl –, mely kötöz ma is:
Forrásból lett, gyors patakból,
Sziklahegyen rõt falakból,
Napból, mely lekörözött
Oszi aranyfény között,
Villámból az ég alatt,
Amint elszállt, elszaladt,
Dörejbõl, vihar ha forrt,
S fellegbõl, mely olyan volt
(Bár kéklettek az egek)
Szemre, mint egy szörnyeteg.

(Tellér Gyula fordítása)



Ady: AZ ÚR ILLÉSKÉNT ELVISZI MIND...

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja õket a Sors szele.
Gonosz, hûvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

ha neked a Himnuszból az jön le, hogy egy senki népéhez tartozol, eláshatod magad.

unalmas, semmitmondó és 10+2 az egy tucat.

hát az igazság hogy így leírva egy tucatszöveg vacak.

József Attilától én a születésnapomra-t szeretem a legjobban 😄

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltõtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költõnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

1937. április 11.

mondjuk ha jobban belegondolok, akkor nincs szóról szóra leírva a versben h mit gondol magáról, de átvitt értelemben benne van (ahogy a legtöbb versben);

Fõnix - Si Donum Voluptas Est

Mondhatod 1000 féleképpen, 1000 féle nyelven
Én már akkor sem értettem, süketnek néztél.
Rom lettem, egy porszem a forgószéllel szemben,
Mit felkaptak, sziklákat koptatott, ez mélység.
Én feladtam, eldobtam magamtól mindent,
a hitem elvesztettem, mi egykoron még táplált.
Nem bírtam élni, nem nevettem többé viccen,
Belsõm gránittá változott, hozzám a gonosz átállt.
Azt hittem tisztán látok, és könnyes szemmel zuhantam,
Megismertem a világot, pedig sohasem utaztam.
Magammal beszéltem burkomben, játszottam bábokkal,
Létra alatt sétáltam, halva született álmokkal.
Stabilan álltam, nem hittem többé a csodákban,
Egy lábbal, vakon, csoszogtam a homályban.
Szemed üres lett, belsõm sivár, a nap is csak kiszívott,
Igaz, senki sem szidott én csak tudtam, mi vár engem.
Hogyha szorítani akartál, mondtam, hogy inkább engedj,
Inkább menj el, mert félek tõled, tõle és tõletek.
Ha elegetek van belõlem, nyugodtan lõjetek rám,
Hálót szõjetek rám, öljetek meg!
Lehet nem vagyok méltó arra, hogy köztetek létezzek,
Hogy érezzem belsõtök, lehet el kéne véreznem,
Pedig legbelül még élek, még hiszek benne,
Hogy valahol vagy nekem, és ez nem pusztán véletlen,
Még hiszek benne, hogy újra tudok érezni,
Hogy újra tudom élvezni az életet.
Lehet rám raktad a bélyeget és most csalódást okozok,
Mert nem látom, ki kéreget, csak a fény felé csoszogok.
Ajkad, szemed, kezed, illatod magammal hordozom,
Köszönöm, hogy kopott belsõmet te újrafoltozod,
Köszönöm, hogy vagy, hogy álmodhatok rólad,
Hogy adtál még egy esélyt mielõtt sínekre állok.
Érzem melegét a hónak, ha velem vagy nem kiáltok,
Nem szúrnak szilánkok és van értelme a szónak.
Ölelésed védõburok, szemed a fény.
Esõ a mészkõn, természetfeletti lény vagy
Ki energiát ad fáradt, keserû lényemnek,
Keselyûk véreznek, az árnyék meghalni látszik,
Pedig karöltve jártunk, de mostmár egyedül mászik.
Most te vagy mellettem, szükségem van rád,
Nem kell más, tudom, megértesz, csak karolj át,
A sínek kacagnak, azt hiszik gyõznek majd ellenünk,
Pedig összekötnek minket, nem taszítanak el,
Ha szítanak ti maradtok, mi viszont elmegyünk,
Vagy elmész. Akkor én is, mert rád vártam eddig,
Nem leszek Orfeusz, és nem vagyok Párisz.
Eltörpül Hádész, nem hervad el a nárcisz.
Te vagy a menedék, a mankóm, a nyájam már nem terelném.
Szemedben látom, hogy érdemes volt újra megpróbálnom,
Szavakba nem önthetõ, vagy csak egy valóra vált álom.
És tudom, belül érzem, hogy érdemes volt várnom,
Megtudtam milyen, mikor az ember nem csak a porban van,
Járunk a hóban, a napról beszélünk, így olvad,
És már nem kérdezem meg, mert tudom, hogy te hol vagy.
Ez nem délibáb, nem leszek könnyelmû Orfeusz,
Hiába a hosszú út, nem tud elaltatni Morpheus.
Ébren vagyok, ébren álmodom, ébren alszom.
Kaptam létet, hol csak voltam,
Adtál létet, hogy éljek.


ez mi ha nem költészet?

Tupac reppelt, ennyi erõvel bármely vokállal rendelkezõ elõadót költészetként fellehetne fogni, miért épp a repperek szeretik mostanság modern költõnek beállítani?😄 Nem a rímek teszik a költött verset. Én szeretem a hiphop minden formáját és van mûvészet a repben is és remek önkifejezési forma, de nem költészet és remélem hogy soha nem is lesz az.

Tupac versei is olyan témákat dolgoznak fel, amiket bármelyik másik írónál, költõnél megtalálhatnál....csak más a szövegvilága...

Hát én birom ezeket de ezt ne tanítsák legfeljebb hiphop szakosoknak😄

Nyugodtan lehet kortárs! 😊
A lényeg hogy szépirodalom legyen és hogy a költõ/íról magáról írjon.

pedig lovasi pont most lett kossuth díjas!😄

akkor Lovasi Andrást, Kiss Tibort nem is másolok be 😊

Azt nem mondtad hogy kortárs nem lehet...😛

Amúgy megnyugtatlak hogy pár év múlva már õket is fogják tanítani az iskolákban..ahogy az amerikai egyetemeken is tanulják napjainkban Tupac-t (másik mûvésznevén Makaveli... >> Machiavelli, az õ neve mondd valamit??)

kortárs nem is lehet? ejnye 😛

õ, ha lehet inkább Petõfi, Ady, József, Radnóti stb. köszi 😊

józsef atillának vannak ilyen önelemzõ versei, fõleg a késõbbi (pl Nagyon fáj c.) kötetében vannak ilyen egyéni fájdalmak amikrõl ír

újonc (akkezdet phiai) - tarzanborz (részlet)

Szívni slendrián,indián lány liánt
inni finnlandiákokkal,villám-virágirtás után egy
spirálisan klimatizált csilliárdos csillárspirán
kimutatom a fogam fehérnép, vagyis a szimpátiám
mint egy fölcsimpánzkodó fülcimpávián a pátriárkák iránt,
örökké falazok az árkádiába bárki árkát kívánd
igen a lambérián landol Land Roverem
a mangróva erdõbe zabálom a mangót közben a magnót verem
ez egy párhuzamos valóság,egy paralell világ,
ahol bármikor kijöhet a porallergiám
Jean-Claude megjárta már Algériát,Iránt
de nem tudja mit ér ez az alba régiai galérián alvó valériád iránt



amúgy igaz hogy repperek (meg slam poetry-t is tolnak szóval nem is annyira off), de olyan nagy a szókincsük hogy hihetetlen... mondjuk ahhoz hogy ilyeneket találjanak ki már eléggé el kellett szívniuk az agyukat 😄

áh akkor már inkább a szleng blogos írások😄

áh, akkor már inkább szleng blog, ott vannak olyan írások hogy beszarsz😄

Ha valaki tud, akkor hozzon prózarészletet, amiben az író önmagáról ír. Ilyet nem találtam, kíváncsi volnék egyre.

<#wilting><#banplz>

saiid (akkezdet phiai) - kiskece/hisz sztori (részlet)


A földrõl hallgattam meg az elsõ csontroppanást,
miután végignéztem az õsrobbanást(1)
Az elsõ házaknál én voltam a sár
Voltam leprás király és másra éhezõ cár

Tapasztaltam, mi Aphrodité valódi bája
Norbinak(2) vagyok a ledobott kalóriája
Nem a Való Villából(3) jöttem a való világra
Voltam -- és még leszek -- önmagam paródiája

Vegetáriánusnak egy szendvics, ami sonkás
Voltam napnál fûtõ(4) és Medúzánál(5) fodrász
Áldás és oltás; márkás sporttás-
ka, aminek a mélyére senki más, csak a lány ás

Sztálin parancsára százszor ordítottam: kaputt(6)!
Trójában a falónak valóban én nyitottam kaput
Játszottam Casanovát megbabonázó szüzet
és 68-ban én csináltam elõször meg a tüzet(7)

Én találtam ki, hogy a katonák, az üzlet,
és én voltam az oka annak, hogy Dániában bûz lett(8)
Leonardo kezében én voltam a tartás(9)
Tatárokkal együtt toltuk a tartár mártást(10)

Azt a havat olvasztom, amit délre majd a Tisza visz,
ahol a vámpírok ellen készítettem crucifix(11)
Amíg Hitlerék azt mondták rám, hogy gond van,
utolsó perceit végignézõ tarkó voltam

Voltam senki, de a fiam úgy hívták hogy Pelé
Elvis haján, bazd meg, én voltam a zselé
Voltam hegy és szakadék, vizet hozó folyó
Arany tojó, Kennedy fejében a golyó

Elõfordult, hogy a kedvem szolgák lesték
A berlini falon voltam króm, bomba, festék
Voltam pisztoly, penge, páncél és penna
A kanyar én voltam, ahol behalt a Senna

Hitehagyott pap, a pietárra ráborultam
Többször voltam fegyverben a százéves háborúban
Mindkét oldalon gyalogos és tiszt is
Az egyik bankban engem rabolt ki a Viszkis

Voltam hatalmas tábornok, aki éppen kapitulál
Szalutáló kamikaze, és nem katapultál
Baszott nagy zacskó koksz lapulva a pultnál
Én voltam a spanod, akit tegnap szapultál

Voltam fény a vaknak, kéj a papnak
Összeomló istáló, amiben halott lovak laknak
Akkora raj csávó, hogy kajak szopattam csak
Máskor fullos gádzsik örültek, ha szopathatnak

Az elsõ jó érzésed egy kúrás kint a szabadban
Testvér, te mást kerestél az itt lefestett szavakban
Sosem kérdezted, mégis sosem tagadtam:
saját magam hite vagyok magamban

Lelki multimilliárdos(12) -- mégis valamit várva
Bent százezreket szórtam el alamizsnára
Hülyét csináltam magamból a Szalacsit(13) játszva
és az Atlantiszt(14) várta
dalaim látva
a Dalai láma

kortárs, ezt elemezzétek 😊

Dezsõmail

mindig is utáltam az irodalmat

Hát elég sokat panaszkodunk. Ezt kifejtették a Magyar mentalitás topikban ha jól emlékszem.

Én értem, de az a baj, hogy annyira belénkivódott ez az érzés, meg szerintem most is, mert akárhányszor hazamegyek, mindig csak a panaszkodás megy (nyilván a helyzet sem rózsás mindenütt, most nempolitizálunk), és pár nap alatt lehangol a hely, pedig annyira szoktam várni a hazautat, elötte felvagyok dobva...de soxor csalódás, mert én nemerre emléxem!
De mindezekellen szeretem, mert én ott nõttem fel, és valahogy hiányzik az az otthoni légkör, az emberek "nyersessége" is...
És emiatt érzem azt, hogy nemsok változott szerintem azóta (visszatérve a témára)!
Mert ugye az eladók nagyrésze nemmosolyog, de a fõnököd sem vereget hátba ha jóldolgozol...
Szerintem ez mind-mind ebbõl fakad, hogy "Búsan vígad a Magyar!"...beleértve a költészetet a Himnuszon át a népdalokon...
Nagyon fontosnak tartom a hagyományokat, és a mûvészetet(És ez lesz az uccsó hsz-em, mert kicsit off, vagy annyira nem is), csak monjuk úgy, hogy kicsit optimistább is lehetne a helyzetünk!<#vigyor5>
Písz! 😊

az irodalomórákon egyedül ady versei tudták felkelteni az érdeklõdésemet <#eljen>

Igaz, vh. és Trianon elõtt/közben/után. Érthetõ a rossz hangulat.

Ez történelem, érteni kell az akkori világot, képzeld bele magad az akkor élt emberek helyzetébe. Erõsen vallásos, de büszke nép. Joggal hitték, hogy õket veri a sors.

Nekem ez az egyik kedvenc versem. Sztem nagyon jó gondolatok, nagyon érzékletes megfogalmazásban. Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni, meg kicsit elgondolkozni rajta.

Kosztolányi Dezsõ: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipõjük, a ruhájuk
s õk egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltõóra átketyeg a csöndbõl,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derûs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerûség,
reszketve és szilárdul, mint a hûség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekzõ lelke csöndesen ragyog
a langyos õszi
éjjelbe, mely a hideget elõzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
õk, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tûzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az elõcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsõn bucsúzott,
elõkelõ úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk nõi suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklõ,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nõ
és rajt egy ékkõ
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szûzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tûzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyûcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élõ, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kirõl nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.

Veled se nélküled se. El is váltak <#gun><#love11>
😞

LÉDA A HAJÓN


Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szõnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.


Szerintem ezt is elemezheted,sose tudtam pedig volt... mikor felelni kelett akkor a végen vhogy megusztam ezt.Doliban volt, hogy 3verset elemezni kell.

Bár ebbõl a versbõl az is lejön nekem hogy ki akar törni a magányból és az ismeretlenségbõl, a harmadik versszakban. Ez már jó <#hawaii>

Na most az jön, hogy elemezd a verset.