Ezérdekes téma. Nos, Budapesttel kapcsolatban sok tapastzalatom van. Minden aluljáróban csövik halmokban, naponta mossa a fővárosi tisztítószolgálat a fekálitá, ha mossa, ha nem, emberek tízezrei szagolják és teszik ki egészségüket ezeknek az alakoknak, tehát igencsak határon vannak más emberek szabadságjogainak megsértésében. De ezt a részt hagyjuk kicsit későbbre. Emellett majdnem jminden BKV és más állami raklámfelületen találkozni menedékotthonok reklámjával, telefonszámmal, címmel, ingyenes segítséggel, és téylegesen látni, hogy ápolt hajléktlanok árulnak Fedél Nélkült. Azt kell tudni, hogy a hajléktlanotthonok üresen kongnak ezeken az emberken kívül. Azok az emberek, akik nem mennek ilyen menhelyekbe, pedig lenne rá lehetőségük, sőt, télen külön mentőszolgálat szediössze őket az utcákról, de sokszor akkor sem mennek. Létezésük egyetlen célja, hogy kifejezzék a világ számára hogy ők szenvednek! De nem akarnak nem szenvedni! Ennek pedig a leghatásosabb formája az emberek pofájáb szarni! Ilyen emberekkel hiába próbálsz bármit kezdeni, nem hajlandók másként cselekedni. Azok, akik hajlandók, már rég szállásokban vannak. Lesz egy réteg, ami sose fog eltűnni az ucáról. (Kivéve az ő szabadságjogaik megsértésével, bár ez abban az esetben lenne csak indokolt, ha átlépné azt a bizonyos határat, és ténylegesen megsértené a lakosok szabadságjogait.) De ezeken az embereken semiféle segítség nem segít, mert nem hajlandók újrakezdeni, csak tengődni, életben maradni.
Ebbe a csoportba persze nem tartoznak bele a szerény életkörlméynek között élő, de dolgozó (vagy álláskereső) családok.