djhambi#17
Utokverek jól mondja, a lélek fizikailag megfogható dolog. Mindjárt elmagyaráom. Egy számítógép egy laiku számára úgy épül fel, mint hardver és szoftver. Teinthetjük a hardvert az agynak, és a szoftvert a léleknek, úgy tűnik, mintha a kettő valamennyire különálló, külön kezelhető dolog lenne.
A számítógéped felépítését tekintve igen apró fizikai elemekből épül fel. Különböző elemi áramköri elemekből: vagy, és kapkból, inverterekből, flip-flopokból. Ezek annyit tudnak, hogy a különböző logikai jelértéket, az 1-et és 0-t ide-oda kapcsolgatják. Valójában fizikailag az 1 és 0 bizonyos feszültsgértékeket jelent, hasraütve: 5 Volt felett 1, és fél volt alatt 0. Ezek a logikai elemi alkatrszek a számítógép-fejlődéssorán egyre kisebbek lettek, és egyre több alkatrészre volt szükség, így sokat beledobáltak egy dobozba, és így lett sok flip-flop együtetséből regiszter, illetve az 1-1 bit információkból Byte méretű információk keletkeztek. Létrejöttek aritmetikai, tehát műveletvégző egységek, melyek a Byte-okat bitszinten végeztek műveleteket, számokat összehasonlító, tehát hasonló áramköröket építettek belőlük. nagyobb adatok szállítására létrejött a buszrendszer, és külön alegységek szerveződtek, pl. processzor, memória, adatátviteli porok, kimeneti periférák (bill, nyomtató) stb... Az első programozási nyelvek, pl. Assembly úgy működtek, hogy a programozónak ismernie kellett az adott rendszer, amivel dolgozik, és tudni kellett, hogy milyen regiszterben milyen bitek vanak, és a programozási nyelvvel bitszinten módosította a regiszterek tartalmát. Most 1972-ben járunk. Azóta egyre jobb processzorok, nagyobb memóriák, nagyobb számítási kapacitás, és az architekrúra bonyolultsága kikényszerítette, hogy különváljon a programozó és a hadveres. A kettőt pedig az operációs rendszer köti már össze, viszonylag önálló emiatt, hogy a programozónak, vagy felhasználók ne kelljen arra ügyelnie, hogy véletlenül felülír egy-két fontos adatot. Tehát az, hogy youtube-on nézel egy videót, valójában nem más, mint sok művelet és bitek állítgatása csillagászati mennyiségű elemi áramköri elemen.
Ugyanígy az emberi agy alapvető elemi idegsejtekből épül fel, melyek bonyolult módon kapcsolódnak egymáshoz, ráadásul ugyanúgy áram folydogál, és ezek bonyolult rendszere alegységekké szerveződnek, majd ezek komplex egésszé összeállnak, és amit te - ahogy a youtube videó esetén - léleknek tapasztalsz, valójában sokmilliárd idegsejt együttműködése. Erre mi sem jobb példa, mint az, hogyha eltávolítjuk az agyad egy részét, azzal megváltoik a személyiséged - ezt űnözők rehabilitására is használták egy időben - persze szellemi kapacitásod is számottevően legyengül. Néha a fejlövést szerzett emberek megvakulnak, vagy amnéziásak lesznek, esetleg elfelejenek beszélni tudni, ez a különböző alegységeket ért sérülés miatt van. Tehát az amit az ember léeknek nevez, az sokmilliárd idegsejt biológiai kommunikációja.
Ha viszont alapvető elemi egységekből épül fel, és egy elemi egységet sikerül jól leutánoznunk, akkor sok ilyen egységonyolult összekapcsolásával modellezhető egy emberi agy - és lélek.
Persze nem könyű megemészteni, sőt, elképzelni, hogy egyetlen emberi tudat valójában sok sok kis, önmagában ételmetlen dolog összessége, de ha kicsit visszaásunk az evolúcióban az idegrendszer fejlődésében, egy véget nem érő tudatfejlődést tapasztalunk. Ez viszont megelőlegez azt is, hogy sokmillió év múlva még a mostaninál is fejlettebb idegrendszerünk, ergo fejlettebb lelkünk lesz. Ez pedig ütközik néhány vallás tanaival, elvével. Vallási szempontból miben különbözik egy majom és egy ember idegendszere? Mert pontosan ennyiben különbözik egy ember és egy százezer évvel későbbi future-ember idegrendszere is. De ezt már a teológusokra bízom...