• dave10000
    #9001
    Nos megnéztem a javaslataitokat, és valóban az volt a probléma. Ennek ellenére most sem működik... Szerintem magával az egész megoldással lehet a probléma, hogy pont úgy van kicentizve, hogy még éppen működjön. Elképzelhető, hogy pont annyit változott a frissítés által, hogy már nem tud működni. A jelen probléma annyiból áll, hogy alap helyzetben ahogy még nem nyúltam hozzá frissítés óta, ott állítok 2 időzítőn. Ezután megnyomva a gombot rendesen felmegy, nincs semmi probléma. Miután megint megnyomom a gombot rendben le is megy. (Fontos, hogy gyakorlatilag 1 jellel működik az egész, nincs külön kinyitó és bezáró gomb). Ám tesztelés képpen, hogy biztos megy e ha bekapcsolom még 1x akkor valami miatt a felemelkedés után a fölső piston-ok melyek a 2. gombnyomásra nyomnák vissza a rácsokat aktiválódnak és így nem marad fent a rács hanem rögtön visszazárul. Ami furcsa, az az, hogy 2. próbálkozásra is minden piston a rendes helyén van de most nem működik elsőre meg igen. Ebből adódóan lehet inkább keresek 1 másik kaput és lecserélem vele a jelenlegit, mivel nem igazán látszik úgy, hogy működni fog.