-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#899
Az észlelés függ: az égitest méretétől, a fényvisszaverő képességétől, távolságától, és az észlelő eszköz felbontóképességétől.
Én kiegészíteném azzal: a kisugárzott hő mennyiségétől. Innen kezdődött az egész. Energiabő megoldás (fissziós v. fúziós reaktor) esetén rengeteg hulladékhő lesz (de még az "energiaszegény", napelemes energiaellátású megoldásoknál is kW-okban mérhető), amit egy infravörös tartományban dolgozó űrtávcső nagyszerűen fog követni. Nagy távolságból is...
Nem lehet, főleg nem méterekben mérhető mesterséges égitesteket!
A méret nem feltélenül számít. Infravörös tartományban ugyebár a kisugárzott hőmennyiség, látható tartományban a visszatükrözött fénymennyiség, illetve amint írtam, a háttércsillagok fényének kitakarása számít. Utóbbi nyilván már az 'álcázott' űrhajóknál, irányított lövedékeknél számíthat, ahol a kisugárzott hő minimális.
Minek akkor drága radar ehhez? Felesleges, pénzkidobás.
Én a radaros példát arra hoztam fel, hogy egy ismert célobjektumot folyamatosan követünk. Egy repülőgép-hordozó csoportot például folyamatosan lehet követni radar-műholdak segítségével. Nem az eszközt, az eljárást hoztam fel példának.
Próbálom gyakorlatiasabban megfogalmazni:
Te egy űrflottát építesz a Marsi hajógyáraidban, én pedig a Földi flotta célkövetését felügyelem. Mivel ismerem a gyáraid helyzetét (méret / hőkibocsátás / stb.), ezért tudom, honnan indulnak majd a hajóid. Ha egy új hajót adnak át a gyáraid, én követem a mozgását, folyamatosan, és onnantól kezdve állandóan rá szegeződik egy orbitális űrtávcső. Bármerre is megy a hajó, ismerem az útját, ismerem azt, hogy milyen jellemzői vannak (kisugárzott hő, hajtóműjellemzők, stb.). Innentől kezdve ha el is vesztem, mert például megpróbál valahol egy égitest mögött megtévesztő manővert kezdeni (hogy az előzetes pályájától, ahol majd én elviekben ugyebár követném), előbb-utóbb újra rá fogok akadni.
Ez a folyamatos célkövetés, amit például egy repülőgép-hordozó harci csoport ellen is használnak...
Ez csak is Föld körül lehetne használni, de értelmetlen, mivel egy egyszerűbb és olcsóbb távcsővel is követhető.
Attól tartók a tengeri hajós példám félrevezetett. Én folyamatosan látható tartományról és infravörös tartományról beszéltem, illetve űrteleszkopókról (amelyek a fent vázolt folyamatos követést látják el), illetve a hajóra telepített saját felderítő / célkövető űrtávcsöveket.
de ezeket minden esetben csillagászok, és egyetemisták hada szokta nyári munkában értékelni, mivel ezek a szoftverek nagyon sok dolgot nem vesznek észre, és sok olyan égitestet találnak ami nincs ott.
Az adott példám a 45m-es aszteroidával pont azért releváns, mert automatikusan dobta ki a rendszer. Űrhadászati szempontból viszont két fontos tényező van, az egyik, hogy egy űrhajón mindig lesz hulladékhő, tehát szemben egy aszteroidával, folyamatosan sugárzol ki energiát, amit az infravörös tartományban észlelni lehet. A másik pedig az, hogy a Pann-STARR a Föld légkörén keresztül dolgozik, ha ezt kitelepíted a világűrbe, az észlelési képessége még egy-két nagyságrendet javul.
Csak két példa, ha két égitest nagyon közel van, a fényük összeér, a szoftver egynek veszi, mert nem tudja a finom részleteket szétválasztani, vagy egy halvány diffúz elmosódott fényforrást az ember látja, a szoftver viszont a háttérzajból nem tudja kiszűrni. De még számtalan ilyet lehetne sorolni, az IT-be vettet bizalmad kissé túlzó.
A legtöbb távoli csillagok körül keringő bolygófelfedezés is automatizált vagy fél-automatizált már. A képeket számítógépek elemzik, és kidobják, hogy melyeknél jelennek meg a beprogramozott változók (imbolygó mozgás vagy elhalványodás). Ezeket már valóban emberek elemzik tovább, de most visszautalnék a fenti folyamatos követés példájára: ha egyszer felderítesz egy űrhajót, onnantól kezdve aligha jelenthet problémát a követése...
Először is tudni kell, hogy egy darab észlelés nem elég a pálya megadásához, és mire észre veszed már régen nem ott van. Ezért is lehetnek olyan égitestek amit csak egyszer észleltek, és fogalmunk sincs hova lett.
Pontosítanék, sok esetben alapvető probléma, hogy mondjuk a célégitestet X földi távcső észleli, de a mozgását már nem képes követni a Föld forgása miatt, és mire az adott területre nézne Y távcső, hogy megpróbálja megtalálni, már nincs ott.
Ha te katonai űrjelenlétet szeretnél megvalósítani, az első dolgod lesz, hogy egy rakat űrtávcsövet (esetleg megfelelő égitestekre, pl. Hold, Ceres, stb.) telepítesz, és egyfelől állandóan szkenneled a világűrt, másfelől az adatokat összesítheted, rendszerben kezelheted (távolság megállapítása háromszögeléssel), és végül pedig állandóan követheted a potenciális célpontokat...
A Trójai kisbolygókról csak egy mondat, hogy libarációs pontok körül viszonylag könnyű felfedezni égitesteket, mert tudod, hogy hol keresd őket. Nem összehasonlítható azzal, ha nem tudod mit, hol keress és az egész égbolt a keresés tárgya! Viszont valóban az észlelehetőséget nagyban megkönnyítené egy űrteleszkóp, viszont az adatok mennyiségét is megnöveli...
A Jupiter trójai kisbolygók amiatt kerültek elő, hogy milyen messziről és mekkora passzív, hőt nem kisugárzó égisteket tudunk a Földről észlelni és követni. Ahogy fent felvázoltam, esélyesen egy űrbéli hadiflotta esetében űrbéli távcsövek rendszere áll a szolgálatodba, és fogja folyamatosan kémlelni a világűrt...
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.12.25. 17:50:42