-
Irasidus #897 Az észlelés függ: az égitest méretétől, a fényvisszaverő képességétől, távolságától, és az észlelő eszköz felbontóképességétől. Szóval cáfolnám azt a kijelentésed, hogy "iszonyatos távolságból (mennyi az?) észre lehet venni mindent". Nem lehet, főleg nem méterekben mérhető mesterséges égitesteket! Persze, Föld körül LEO pályán igen, de ez közel van! Biztos tudod, hogy az amatőr műholdfigyelők a satspotter-ek gyakorlatilag minden műhold pályáját ismerik, beleérve a katonaikat is (meg olyan apróságokat is, mint egy elhagyott szerszámosláda). Minek akkor drága radar ehhez? Felesleges, pénzkidobás.
Ha ismerjük az űrhajó pályáját akkor lehet radarral követni. Egy darabig. A csillagászatban használják a legnagyobb teljesítményű és legnagyobb radarokat. Például az areciboi 305 méteres antennát. Ekkora méretek űrbe telepítése nem gyerekjáték, és katonai szempontból felesleges. A távolsággal együtt a jel meredeken esik, mert fordítottan arányos a távolság negyedik hatványával, vagyis egyre kisebb lesz a jel keresztmetszete, ezért igen korlátozottan használhatók. Egy űrhajó mérete egy bizonyos távolságon túl a radarok számára észlelhetetlen, láthatatlan! Ez csak is Föld körül lehetne használni, de értelmetlen, mivel egy egyszerűbb és olcsóbb távcsővel is követhető.
A csillagászati megfigyelések egészen más lapra tartoznak, ott nem ismerjük a pályaadatokat, nem összehasonlítható a követés és a felfedezés! Vannak automatikus észlelő rendszerek (Pann-STARR), de ezeket minden esetben csillagászok, és egyetemisták hada szokta nyári munkában értékelni, mivel ezek a szoftverek nagyon sok dolgot nem vesznek észre, és sok olyan égitestet találnak ami nincs ott. Csak két példa, ha két égitest nagyon közel van, a fényük összeér, a szoftver egynek veszi, mert nem tudja a finom részleteket szétválasztani, vagy egy halvány diffúz elmosódott fényforrást az ember látja, a szoftver viszont a háttérzajból nem tudja kiszűrni. De még számtalan ilyet lehetne sorolni, az IT-be vettet bizalmad kissé túlzó.
Tegyük fel, hogy nem ismerjük az űrhajó pályáját, és nem tudjuk hol van. Először is tudni kell, hogy egy darab észlelés nem elég a pálya megadásához, és mire észre veszed már régen nem ott van. Ezért is lehetnek olyan égitestek amit csak egyszer észleltek, és fogalmunk sincs hova lett. Egy természetes égitest pályájának kiszámításhoz több észlelés (mintavételezés kell), amit utána Newton gravitáció törvényeinek segítségével tudunk megtenni! Ez időbe kerül! Csakhogy egy űrhajó nem tehetetlen test, és az égitesteknek nincs pályamódosító hajtóművük, így igencsak megnehezíti a felfedezést, ha nem éppen lehetetlenné teszi! Vannak teljes égboltot lefedő programok. Tegyük fel, hogy van egy távcsöved, amit valamelyik libarációs pontra állítasz. A teljes égbolt feltérképezése kb. egy év, az adatok - érzékenységtől függően terra vagy petabyteokban mérhető. Ha nagyobb a távcső, akkor sokkal több idő, mivel érzékenyebb és kisebb égboltrészleteket vizsgál (de gondolom ez érthető). Ezek kiértékelése szinte végtelen munkaórát eredményez, soha nem mondhatod, hogy most már kész befejeztem! Had mondjak egy példát. A Wise, infravörös távcső irgalmatlan mennyiségű nyers adatai között, ha vannak még a Naprendszerben bolygók (ami jó nagy, nem egy űrhajó mérete) ott kell lennie! De akkora adatmennyiség, amit át kellene nyálazni, hogy erre egyenlőre nem igazán vállalkozott még senki, és ha vállalkozna, akkor sem garantált a siker, mivel nem biztos, hogy sikerül megtalálni. Viszont évtizedek(!) rámehetnek, és megint az időnél tartunk, ami a földi észlelésekben egészen mást jelent.
A Trójai kisbolygókról csak egy mondat, hogy libarációs pontok körül viszonylag könnyű felfedezni égitesteket, mert tudod, hogy hol keresd őket. Nem összehasonlítható azzal, ha nem tudod mit, hol keress és az egész égbolt a keresés tárgya! Viszont valóban az észlelehetőséget nagyban megkönnyítené egy űrteleszkóp, viszont az adatok mennyiségét is megnöveli...
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.12.25. 15:48:41