-
Ninju #714 Nekem úgy tűnik, hogy nem mindegy mik a kezdőfeltételek.
Ha abból indulunk ki, hogy ebben a naprendszerben és ismert kiindulási pontról szeretnénk követni valamit, amit már korábban azonosítottunk, akkor abban teljes mértékben egyetértek, hogy szinte kizárt annak álcázása.
Viszont, ha egy korábban nem ismert objektumról beszélünk, akkor annak megtalálása az égbolton picit macerásabb.
Az tök jó, hogy sok testet le tudunk fényképezni, de a legtöbb helyen azt hangsúlyozzák, hogy még a naprendszerben keringő nagyobb objektumokat sem fedezték fel teljesen.
Most gondolj bele, hogy 20 millió km-es távolság esetén 1 fokmásodperc egy nagyjából 9216 km2 (96*96) -es területet fed le. Hány képet kellene folyamatosan elemzés alatt tartani ha csak az ekliptika síkját akarod lefedni? Ráadásul már a mars is sokkal messzebb van, mint 20 millió km.
Én nem arra gondoltam, hogy a föld mellett egyszer csak feltűnik a támadó űrhajó, hanem alapvetően arra, hogy már az nagy taktikai előnnyel járna, ha a célponthoz sokkal közelebb fedezik fel a támadót.
"Ezzel akad azonban pár komoly probléma. Először is az, hogy csak szigorúan egy irányba működik. Vagyis ha az ellenfélnek van egy felderítő szondája, kellően nagy szögeltéréssel, akkor az álcázópajzs nem fogja megakadályozni azt, hogy meglásson."
Azért két irányból megoldani a látószög árnyékolást több tízmillió kilométer távolságra nem olyan macera. Az árnyékoló pajzsnak nem kell sokkal nagyobbnak lennie az űrhajó "homlokfelületénél". A háttérsugárzást egyébként miért takarnád ki? Feltételezve azt, hogy nem a föld pályáján belülről jön a látogató, akkor én egy a nap felé inkább tükröző pajzsot alkalmaznék, ami pár fokban el van forgatva az ekliptika síkjától. Ha a másik oldalát úgy alakítjuk ki, hogy elnyelje a természetes háttérsugárzás egy részét, akkor szerintem nem ütne el a háttértől jelentősen.