Hadviselés a világűrben


  • [NST]Cifu
    #470
    Hoi!

    "Szerintetek egy hadi-űrhajón lenne-e értelme komolyabb páncélzatnak, hiszen növeli a hajó súlyát, ráadásul olyan erős fegyverek ellen kéne védenie, amiket nem nagyon állít meg semmi."

    A páncélzat meghatározás alatt hibás gondolkodás, hogy több méteres acél vagy hasonlóan sűrű anyagból készült "héjat" párosítunk hozzá.

    A lézer és hasonló, jelentős hőenergiát felszabadító hatások ellen a jelenlegi űrhajóknál, űrszondoknál alkalmazott hőpajzs is nagyon hatékony védelmet jelenthet. Nyilván nem lehet vele mindent betakarni, de a kritikus komponensek védelmét meg lehet vele oldani.

    A páncélzatnál már volt emmlítve a Whipple-shield, vagyis Whipple-pajzs. A cél az, hogy a becsapódó testet széttörje (hiszen a becsapódás nem csak a célpont, de a becsapódó testre is komoly hatásokat fejt ki), és az már ne rendelkezzen annyi energiával, hogy a valódi páncélzatot átüsse. A hátránya ennek, hogy jelentősen megnöveli az űrhajó befoglaló méretét, vagyis nagyobb célpont lesz tőle.

    A dolog másik oldala, hogy a kard és a pajzs elmélete. Ha kifejleszt valaki egy "kardot", amely átvágja a bőrpáncélt, akkor a "fegyverkovács" előnybe kerül, de ha "páncélkovács" kifejleszti a lemezvértet, a bőrpáncél ellen hatékony kard hirtelen sokkal kevésbé lesz veszélyes fegyver - előnybe kerül a "páncélkovács". Erre válaszul a "fegyverkovács" viszont kifejlesztheti a buzogányt, amely elég ütőképes lehet a lemezvért ellen. Az egész egy állandó versengés.

    Ez esetben arról van szó, hogy ha az űrharcra mindenki úgy készül, hogy a másik fél nem rendelkezik igazán komoly páncélzattal, akkor a fegyverei hatását is erre a szintre lövi be. Nincs szükség sokkal nagyobb pusztító erőre, az már pazarlás. Arra kell törekedni, hogy a lehető legkisebb erőforrással tudjuk elpusztítani az ellenfelet.

    Viszont ha az ellenfél ezzel számol, akkor kellően erős páncélzattal hatástalanná teheti ezeket a fegyvereket, míg a saját fegyverei még mindig hatásos a hagyományos ellenfelekkel szemben.

    Tehát egy vastagon páncélozott hajó akár hatékony eszköz is lehet, például hogy egy jól védett bolygó védelmét felszámolja. Viszont egy ilyen hajó igencsak drága és nehezen legyártható dolog. A Sci-fikben azonban már jó régen feltűnt a kézenfekvő megoldás: fogj egy aszteroidát, a szűkséges eszközöket, lakóteret, reaktort, stb. rejtsd el a felszín alatt, a felszínen széttelepíted a fegyverzetet, hajtóanyagnak pedig ott van az aszteroida anyaga maga (a korábban említett "Mass driver" hajtómű). Olcsó, rondó, és hatékony megoldás.



    Meg azt szeretném még tudni, hogy lenne-e értelme a döntött páncélzat vagy valamilyen reaktív páncélzat alkalmazásának.

    Abból a szempontból, ahogy pl. a harckocsiknál van, nincs értelme. De bizonyos szintig persze fel lehet használni hasonlóképpen. A világűrben a harcok nagy távolságból folynak majd valószínűleg, kézenfekvő, hogy úgy, ahogy például a harckocsik esetén is a páncélzat legerősebb része az, amelyik az ellenség fele néz folyton, úgy egy hadi űrhajón is csak egy kinevezett "oldal" (nem feltétlenül kell az orrnak lennie) lesz kinevezve "golyófogónak". Amikor az ellenfél támadására felkészül, ezt az oldalát (ami egyben lehetőleg a hajó legkisebb felülete is) mutatja az ellenség felé. A többi része nem, vagy csak szerényen páncélozott. Ennek az előnye, hogy tömegtakarékos, hátránya, hogy ha egyszerre több irányból érkezik a veszélyforrás, akkor bajban lesznek.