Informatika és tudomány

Hadviselés a világűrben

  • [NST]Cifu
    #295
    2.fázis, Célazonosítás: Na, ez már trükkösebb. Honnan tudod, hogy ki az a mókamiki ott, sokmillió kilométerre tőled?

    Nos, első körben úgy kezdődik, ahogy ma és az elmúlt évtizedekben például a hadihajókat követték. A "kikötők" a világűrben is kritikus pontok lesznek. Űrállomások, aszteroida bázisok, esetleg Holdak, Bolygók felszínén épített űrkikötők. Kell egy "szem", aki ezeket figyeli. Ez lehet űrhajó, de olcsóbb és veszélytelenebb, ha műholdakat telepítesz a közelébe. Azok jelzik, hogy ki és mikor hagyta el a bázist. Mivel az üzemanyag továbbra is kritikus pont, ezért az induló pályája után már lehet jó eséllyel megmondani, hova is készül, aztán elég az útvonal közelében lévő műholdakat a várható pályarész megfigyelésére átállítani. Persze lehet vesződni a megfigyelő műholdak felderítésével és megsemmisítésével, de ez békeidőben aligha játszik (ugyanazért, amiért nem lövik le a Japánok a tengervizeik felett járőröző kínai repülőgépeket, vagy nem lőttek a kínaiak sok évvel ezelőtt az amerikai Orion tengerészeti kémrepülőgépre.

    Persze van még egy mód, az IFF (Barát-Ellenség Azonosítás) klasszikus módja. A "kérdező" küld egy "kérdő" rádiójelet a célpont felé. Ha a célpont rendelkezik megfelelő IFF rendszerrel, ő erre a kérdésre egy megfelelő "választ" fog adni, így tisztázva, hogy barát, nem pedig ellenség. Ha a célpont nem ad választ, akkor valószínűleg ellenség, lehet rá tüzelni.

    Persze egy ilyen "kérdez-felek" játék akár órákig is eltarthat, és közben a támadó hajó közelebb is érhet, és itt jön a képbe a harmadik fázis, a manőverezés.

    3. fázis: Manőverezés:

    Azt már leírtam, hogy mi a helyzet az üzemanyaggal. Jelenleg két féle hajtóművet tudunk elképzelni. Egy nagy tolóerejűt, de üzemanyagfalót, amivel komoly manővereket lehet végrehajtani, viszont hamar megeszik az üzemanyag készletet. Ilyen alaphangon a kémiai hajtómű, de ez nekünk nem játszik. Egyszerűen túl sok üzemanyagot kíván meg, ami aligha vállalható. Az olyan alternatívák, mint a Nukleáris-Kémiai, már némileg jobb választást nyújtanak, ezekben ugye az üzemanyagot, pl. Hidrogént vagy Ammóniát egy atomreaktor magjában átvezetve felhevítünk, és ebből lesz a tolóerő. Egy ilyen hajtóművel elérhető akár ezer kN tolóerő is, tehát segítségével el lehet képzelni, hogy egy pár száz tonnás hajó esetleg elérje az 1g-s gyorsítási értéket (~10m/s2). A kérdés, hogy meddig tudja tartani ezt.

    A sokat emlegetett ISP, specifikus impulzus az, ami meghatározza, mennyire pazarló az üzemanyaggal a hajtómű. A fent említett nukleáris meghajtás esetén egy Föld-Mars úthoz egy 250 tonnás űrhajó tömegéből mintegy 200 tonnának kell lennie az üzemanyagnak az oda-vissza úthoz, 3 hónapos pályán (3 hónap Föld->Mars, 30 nap Mars körül, 3 hónap Mars-Föld). Ez bitang jó arány ráadásul, de az űrhajó hasznos tömege mindössze 20 tonna, ebbe kell beleférjen a személyzet, a különféle felszerelések és esetünkben a fegyverzet is. Az űrhajónk pedig csak arra képes, hogy a Föld-Mars utat megtegye, egy Föld-Jupiter úthoz már nem rendelkezik elég DeltaV-vel.

    Természetesen vannak nagyon jó ISP-jű hajtóművek, mint az Ion-hajtómű, a különféle fúziós hajtóművek, a VASIMR és így tovább. A gond ezekkel viszont a tolóerő. Ami nem sok. Egy Ion-hajtóműs űrhajóval a fenti Föld-Mars út 90 (spirális gyorsítás a Föld elhagyásához) +270 (utazás) + 90 (spirális lassítás a Mars-nál) napig = 11 hónapig tart, majd ugyanennyi vissza. A szépsége az, hogy bár itt a "hatótáv" jóval nagyobb is lehet, a szükséges deltaV eléréséhez szükséges idő is nyúlik, mint a rétestészta. "Kicsivel" több üzemanyaggal, és esetleg egy-két Nap és/vagy Föld/Mars hintamanőverrel, a csillag és a bolygók gravitációs hatását kihasználva, el lehet jutni így már akár a Jupiterhez is. Ha a legénység nem veszti el a józan eszét az alatt az uszkve 5 év alatt, amíg ezt a hajójuk megteszi.

    Itt már kezdhet az ember fejében motoszkálni, hogy ez ritka rút módja a hadviselésnek, hiszen korlátlan üzemanyagot senki sem vihet (tegyük félre a napvitorlásokat most). A támadó fél előtt két opció adott: vagy csak annyi üzemanyagot használ fel, hogy adott esetben valami vargabetűs pályán visszatérhessen oda, ahonnan indult, vagy felhasználja a szükséges üzemanyagot, hogy eljusson a bolygóhoz, és legyen annyi tartaléka, hogy vissza is térhessen, vagy minden üzemanyagát felhasználja, és vagy győz a célpontnál (aztán valahogy majd csak szerez üzemanyagot) vagy elbukik.

    Valamennyi mozgástere természetesen a beérkező hajónak van, de túl sok nincs - ha komolyabb pályamódosítást hajt végre, vagy elvéti a bolygót/holdat, vagy nem lesz elég üzemanyaga, hogy lefékezze magát, és vagy belecsapódik, vagy megkerülve azt kisodródik a célpont gravitációs mezejéből.

    A védő sokkal jobb helyzetben van. Ő már ismeri a beérkező támadó pályáját, tehát a saját keringési pályáját úgy módosíthatja, hogy az ideálisabb lehet. A célpont és maga közé vehet egy kisebb holdat, vagy akár a bolygót, amely körül kering. Mivel így a támadó nem lát rá, ezért taktikai fölénybe kerülhet, ami a támadót nehéz helyzetbe hozhatja. Hiába no, védőnek lenni mindig jobb. :)

    Folyt köv.