civilizationbanner.jpg

Sid Meier's Civilization
  • korbin555
    #3932
    Végigvittem az első játékot, de fogalmam sincs, hogy sikerült. Hamar kiderült, hogy hülye vagyok hozzá. Tengeralattjáróm volt már, de egy tetves halászhajót nem tudtam hogyan kell építeni. Vigyorogtak rám a rákok a játék végéig. Állandóan belebonyolódtam a government dolgokba is. Tudományra mentem, de végül a score victory jött össze. Éppen, hogy. Ha a kémeim nem égetik fel a német spaceport-jait, még settleren is képes lettem volna elbukni. Tudtam, hogy nekem ez nem lesz könnyű, ezért kezdtem settleren. Nyugisan tanulni akartam, ehelyett szinte végig verekedtem. Meg hatosával küldték rám az apostolokat, csodákat építettek, hadseregeket gyártottak. Én meg majdnem felfordultam az éhségtől, pedig ahol lehet farm volt. De hát ez van, majd belejövök.

    Túl ezen, nekem a grafika nem jön be. Nehezen átlátható a térkép. Az arab meg a ruszki ráadásul egyforma színű. Lassú is a játék, még quick sebességen is. Huge map + 12 civ, 250 kör után már kezdett zavarni. Ebben a játékban meg el kellett vánszorognom 330 körig.