• CarlosBoy666
    #314
    "A relativitáselmélet egy remekül kitalált módszer arra, hogy eltakarja előlünk a valóságot és látványosan leírja a LÁTSZATOT. A korlát a fénysebességben van. Einstein azt állítja, hogy amit mérünk, vagy képesek vagyunk mérni az a valóság. Pedig pontosan ellenkezőleg, a relativitáselméletet arra kell használni, hogy korrigáljuk vele a méréseinket, mivel tudatában vagyunk a (fénysebesség) korlátainknak. Tehát nem az idő lassul le, hanem csak úgy látszik, mert az események tőlünk távol játszódnak le, és csak fénysebességgel korlátozva vehetünk róla tudomást. Ennélfogva azt gondolni, hogy az idő lassul le finoman szólva struccpolitika. Ugyanez érvényes a hosszkontrakcióra"

    De ha a korábbi gondolatmenetemet folytatom, vagyis h nincs idő, az 1 fogalom, 1 kitalált dolog, akkor nincsen egyes sebességű részecskéknek más órájuk. Oké gyorsabban megyünk rövidebb idő alatt érünk el bárhová, de amíg haladunk, az űrhajóból kinézve is 1 et fordul a föld, és a földieknek is.Vagyis ha az űrhajó fénysebességgel utazik az űrben 1 napot, akkor a földről nézve is a föld 1 et fordul meg a saját tengelye kürül, és az űrhajóból kinézve is. Tudjuk h 1 napig utaztunk az űrben fénysebességgel. Tehát akkor nincs eltérés a földi és az űrhajó óra között.Akkor nincs időutazás sem, mivel az időutazáshoz valamit kéne csinálni az idővel, de mivel az idő 1 fogalom, te hát hiába kísérletezgetünk 1 nemlétező dologgal.


    A világot fel lehet fogni a leg egyszerűbben is, ahol csak az van amit látunk amit márni tudunk, meg fel lehet fogni egy sokkal bonyolultabb módon is.

    Nincs is semmire bizonyíték. Einstein kitalált 1 rendszert, és azon belül vitatkoznak msota tudósok, de vannak akik felülbírálják, ezt a rendszert és kívülről tekintenek a dolgokra.

    Ez nem bizonyíték h egy vadászgépre felnyonak 1 atomórát mennek vele 1 ideig és a földi atomótával összehasonlítják és eltérés van. (50 nanosecundum talán nem emléxem pontosan) ÉS az sem bizonyíték a téridő létezésére h a müonok amik alégkörben magasan keletkeznek és olyan gyorsan elbomlanak hnem is érhetnék ela földfelszínt, hacsak a fénysebesség fölé mennének. Na de már benne is vagyunk Einstein rendszerében, ami komondja h semmilyen nyugalmi tömeggel rendelkező anyag sem érheti ela fénysebességet.... Ezér hagyta nyitva a relativitáselméletben ezt a kiskapit miszerint nagy sebességnél lasabban telik az idő, hogy ha mégis akadna 1 gyorsabb akkor aza nagy sebesség miatt időutazik, vagyis az ő órája lasabban jár.

    A fény nem időutazik? Lehet h a fény sokkal lasabb valójában csak a nagy sebesség miatt az ő órája alssabb....

    Einstein húzott 1 határt a fénytől.

    Sok a miért kérdés, amire a válasz az h "csak"
    A fénysebessége miért annyi amennyi?
    Mi az az erő ami stabilan tartja azokat az értékeket amik szükségesek világunk mostani állapotához?
    ...

    Létezik az hogy végtelen? (Idő nem számít mert nincsen:D)
    Ha a világűrt alkotja valami, a világűr részecskéje,amiben minden részecske létezhet, akkor nem. Ha nincsen a világűrnek részecskéje, sötét energia vagy akármi, ha csak megyűnk előre és egyszercsak nincs előttünk csillag, se semmi csak a tökéletes vákum akkro valóban végtelen. DE akkor ott 1 emberi test nem hűl ki. Ott az energia nem oszlik szét az emberből.


    (lehet jókat írtam, de az is lehet h baromságokat) Ezen még elmélkedem. MINden nap egyre jobban látom át az egészet.Csak mindig zsákútcára tévedek és ellentmondásokba.