Új licitálós oldal
  • hatosfogat
    #606
    "nekem nem azzal volt bajom, hogy a név mögé plusz karaktereket be lehet(ett) írni, hanem azzal, hogy teljesen meg tudtad változtatni a nevet, akár már, regisztrált felhasználóéra is"

    Nekem önmagában azzal, hogy így kommunikálni lehet a másik felé. Először is, az ember egy licitnél nem a Terézanyát látja a másikban, hanem egy riválist, aki nyerni akar. Azaz, amikor azt olvasod, hogy "végigviszem", akkor nyilván nem azt feltételezed, hogy segíteni akar rajtad hogy ne bukd el a pénzedet, hanem azt, hogy nyomást helyez rád. És ezt nem tudod hova tenni, mert ugyanúgy komolyan is gondolhatja, mint ahogy nem. Azaz, ugyanott vagy, mintha nem írt volna semmit. Nem tudsz többet, viszont kaptál egy nyomást. Ami működött is, mert Puntogo is hamar megnyerte az említett licitet. És mások is. Puntogo pl. kifogásolta, hogy a saját nickjét használták. Nyilván ugyanilyen okból, azért, hogy másra nyomást tegyenek azzal, hogy ez a játékos ismerten ügyes. Szerintem ez a két eset ugyanarról szólt, ezért nem tetszett egyik jelenség sem.

    Ahogy írtam, ez akkor lenne fair része a játéknak, ha benne lenne a szabályzatban, és mindenki tudna róla, használhatná. Az, hogy "elvileg" mindenki megtehette az nem szabály, hanem azt hívják kiskapunak. Az ilyen kiskapuk létezése tesz rosszá például egy törvényt is.

    u.i.:
    Az unokaöcsém már nem olyan kicsi (lassan 18). Ha ész nélkül játszik, kevesebb lesz a nyári szünete. :)