#35
Nem kéne kiragadni 1-2 adatot. A NASA megbízásából olyan technológiai demonstrátorok kerültek kifejlesztésre, mint az X-33, amit +90%-os elkészültség mellett függesztett fel Bush elnök úr. (kb az egész kifejlesztése 1 mrd $ volt!!!) Ez jelzi az egész szitut.
Most Obama csinálja ugyan ezt.
Majd kitalálnak valami új programot elköltenek rá 1-2 mrd $, amihez képest 10X annyit költenek csak aranyhörcsögtápra az amcsik, aztán majd a következő valszeg női elnök törli az egészet.
Mint arról már vitatkoztunk, a NASA töredékét kapja annak a költségvetésnek, amit az Apollo program idején. Ha csak költségvetési arányaiban a 90-es évek eleji szintet kapná meg (ami kb csak 1/5-e %-osan kifejezve a 60-as évekinek), az kb az Apollo program csúcséveiben erre fordított pénzzel lenne egyenlő!
Nem azért viszonylag drága és improduktív az amcsi űrhajózás, mert a NASA rátelepedik, helyesebben nem csak azért. Hanem mert a NASA valós problémát jelentő túladminisztráltsága valójában alulfinanszírozottsággal, és a politikai vezetés részéről a hosszútávú programok szinte direkt kettébe törésével, túlpolitizáltsággal párosul.