Zóanagyvarázsló#75
Ezt értem, de véleltenül éppen a lényeget nem idézted a válaszod előtt. A Mass Effect bizony egy félkarú óriás. Olyan alapvető hibákat vonultat fel, mint a botrányosan repetitív mellékküldetések, a stílushoz mérten rövid főszál, a nagyon gyenge inventory, a mindkét platformon jelentkező bugok és/vagy technikai problémák, hogy a túl könnyen kimaxolható képességekről és anyagiakról ne is beszéljünk. Ezért egy kevésbé ismert - mondjuk - német RPG-t szétszednének, pedig éppen egy BioWare esetében lennének jogosak a nagyobb elvárások.
Miért az első részről beszéltem? Mert én egyelőre azzal játszottam, elsősorban arra épít a második rész, és mert Parest már láttam korábban annak a hibáit is kimagyarázni, mintegy bebizonyítandó, hogy egy majdnem tökéletes játék. Nem az, csak egy nagyon jó, de számos hibával rendelkező játék. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ez áll a második részre is, de majd a személyes tapaztalatok után ítélkezem.
Disclaimer: én szeretem az akció-RPG-ket is, még a kedvenceim között is találni belőlük többet, a Mass Effectet is bírtam, és már most kijelenthetem, hogy a harmadik részt is megveszem megjelenéskor. Az SG-s rivjút pedig nem olvastam, így nem is kívánom leszólni, egyszerűen rossz látni, hogy egy-egy agyondicsért játék esetében egyesek mennyire elveszítik a realitásérzéküket, ha a hibáit kell megítélni. Manapság (?) mintha túlértékelnék a nagyobb címeket. Viszont a BioWare játékai azok közé tartoznak, melyek még hibáik ellenére is megérdemlik a dicséretet.