djhambi#232
Úgy értem, egyetemi tankönyveket, jegyzeteket, közgazdasági folyóiratokat bújtam, és kézzel fogahtó számadatokat, logikus indoklásokat, alátámasztott tényeket kerestem, bár ez nem könnyű, hiszen amit a filmben ők állítanak, azt is tényként közlik. De kicsit félreértesz. A hivatás az hivatás, a szakma mégiscsak szakma.
Ha a közgazdász például hozna szkmabeli "bizonyítékot", ha tudna. De nem hoz. Ugyanígy a többi értelmiségi szakma. Logikus, hogy a fizikus mondja azt, hogy az energiamegmaradás nem igaz, és a gépészmérnök mondja azt, hogy a Stokes tétel nem igaz, de nem mondják, mert ismerik a saját szakmájukat annyira, hogy abból nem hozzák ki azt, amit ők hisznek. A mérnök például rossz ok-okozati összefüggéseket hoz a rendszerváltást követő esméynek kapscán, de ez természtes, mert ő csak mérnök, de nem közgazdász.
Ha a jogász azt mondaná, hogy rengeteg jogi eset van, pereskedés, ami bizonyítja, hogy a privatizáció során külföldi kézre került a vagyon törvénytelenül, ha a közgazdáz mondaná azt, hogy a jegybank hatására csődbe jutottak a hazai vállaltok, és emiatt kiirtották a hazai piacot a külföldieknek, akkor lene valóságalapja. De a jogász azt mondta, hogy a privatizáció törvényes, jogszerű volt, a közgazdász nem említette, hogy a jegybank lenne a felelős holmi magyar csődért, mert ő csak arról beszél, hogy a magyarokból kiirtják az eredetét, az isteni eredetünet. Szóval így amit állítanak, és nem a tanult szakmájukhoz tartoznak, az a másik szakmájához nem értés következménye.
Így egy kicsit félreértetted a gondolatomat, de lehet, hogy a fogalmazásom miatt.