Momentán tényleg megmentette Gannicust a nője és értelmet adott az életének. Meg is mondja Spartinak, hogy ezért az utolsó célért képes meghalni, ezzel végre képes azonosulni. ÉS meg is tette, harcolt a végsőkig és kereszthalált halt a többiek oldalán. nem véletlen jelenik meg neki az aréna és mestere/barátja Onemaius, aki jelezte neki, hogy ezzel végleg elnyerte bocsánatát és a hősök útját járva hősként hal meg, az aréna igazi hőseként.

Nem véletlen Victory a címe a résznek. A győzelem igen relatív dolog ám. Csak felfogás kérdése. Ha a végsőkig elmentél és mindent megtettél amit megkívánt a becsület és az igazság, ha hősként esel el a végső csatában (vagy utána mártírhalált halsz), akkor győztél, EZ az igazi győzelem. Az út a fontos.

Mind győztek, Spartacus, Gannicus, Crixus, Naevia stb., azt tették, amit KELL és amit helyes. Legyőzték saját magukat, az önzésüket, a halálfélelmüket, a vágyaikat, a sötét oldalukat, szembeszálltak a reménytelen esélyekkel és ehhez kell a legnagyobb bátorság. Örökre emlékezni fognak rájuk, de ha nem, az sem számít fikarcnyit sem. Ők már győztek! Szabad emberként haltak meg és ez a lényeg...


Én azt mondom, ez a rész a győzelemről szólt és semmi másról. Totális és visszavonhatatlan győzelem! Emlékeztek még a 300 bátor spártaira?! Hát emlékezzetek Spartacusra és társaira is!