• Balumann
    #343
    Megintcsak azt kérdem, te hol élsz? :)

    "Ez kamuszöveg, ő is tudja, hogy azt az életszínvonalat hitelekből finanszírozták."
    Igen nagyon sok mindent hitelből finanszíroznak. Ettől függetlenül a többség, akik mezőgazdaságban dolgozó emberek, fizikai munkát végző munkások (szakmunkások), orvosok, tanárok stb. fizetésükből nem igazán élnek jól, nagyon sokan kénytelen 2 munkahelyen dolgozni ráadásul, és még így se lehet mondani, hogy jól élnének. Ezt tapasztalom én is, családon, rokonságon belül is. A legtöbben aki teheti (jobb orvosok, szakemberek) menekülnek el az országból.

    Igen szétosztották, nagyjából maguk között, meg viszonylag felesleges fejlesztésekre, hánymilliárd ment el csak a 4-es metrora (máshol negyed annyiból jobbat építettek, de ez már részlet kérdés), és még mennyi kellene, és még lehetne sorolni.

    A vizitdíj és a tandíj egyáltalán nem olyan, de nem fogom tudni ezt elmagyarázni, filmből megfogod tudni!

    A finnugor származást csak Magyarországon tanítják, és félremagyarázott nyelvi bizonyítékokon kívül semmi sem támasztja alá. Erre van topik is, számtalan könyv, a mondáink, amik megcáfolják az alapjában véve hibás elméletet. Nyelvileg lehet volt közünk, lehet átvettek tőlünk, lehet van hasonlóság, de a "finnugor elmélet" miszerint volt egy közös őshaza, alaptalan, megcáfolt dolog.

    A nóbel-díjnak több fajtája van, és más ítéli meg a fizikai és más az irodalmi nóbel díjat. A gond a XX. századi irodalom meg béke díj kiosztással van. Meg fogsz lepődni, Elie Wiesel kapott békedíjat (Holokauszt túlélő), és Kertész Imre irodalmit. Nemmagyarok közül béke nóbel díjat kapott pl. Obama (aki küldi sorra a fegyvereket Izraelnek, támogatva a Gázai "terroristák" elleni harcot - avagy a palesztinok teljes kiírtását) (több városban többezer fős tűntetést vont maga után a díj).

    Kertész Imre egy nagy szélhámos, azért nem halt csak éhen még a "sikere" előtt, mert a barátja művét teljesen sajátjaként adhatta elő (mert külföldre ment akkor), aztán megírta a Sorstalanságot, ami a legtöbb irodalmár szerint is szörnyű, még akkor is teli van hazugságokkal és ellentmondásokkal ha a jelenlegi hivatalos holokausztot elfogadjuk (erről is lehet találni jópár cikket). Erre is érdemes rákeresni kinek mi a véleménye a könyvről, filmről, általánosságban egyetértenek abban, hogy csapnivaló. (most éppen megnéztem port.hu -n is).
    A holokauszt-cáfolók ellen mindent be kell vetni, a nóbel-díj az elmúlt időben (legalábbis ezen a téren) politikai döntés alapján ítélik meg.

    ""Én azt mondom, hogy aki az alternatív energiákba' újat tud, és a következő húsz-harminc évre vizet tud... azokat a szabadalmakat, azokat a tudásokat kéne Nobel-díjjal kitüntetni." (Szóba került a nullpoint-energia.)"
    Az már Árpi hülyesége :D