• djhambi
    #354
    "SENKI NEM FOG NEKUNK SEGITENI, sot ellenunk ugykodnek."

    Szerény véleményem szerint kissé paranoid kijelentés. Az angolok is lenézték a franciákat, sőt, száz évig háborúztak, a Világháborúban pedig összefogtak. Igen erős szövetségest tudhatunk így is magunk mellett, Németoszágot, Ausztriát, mert Horn '89-ben megnyitotta a határt, és ezért hálásak, mind a mai napig. Örök barátaink a lengyelek, jóba vagyunk a horvátokkal (150 éve harcoltak a függetlenségükért, ahogy mi nem engedtük akkor, mikor mikor mi szakadtunk volna az osztrákoktól), most már Romániával is békülőben, mert onnan is kiköltözött a szélsőséges párt. Szerintem az a baj, hogy az EU-t mindenki túlságosan egy szemszögből, magyar oldalról nézi, ha megpróbálná globálisan átlátni a folyamatokat, kiderülne, hogy sokkal hasznosabb Magyarországnak, mintha egyedül próbálna érvényesülni (pl. hol találnák piacot, ha EU egy zárt, jól működő rendszer, és mi kívül lennénk tőle?). Valaki múltkor azt írta a fórumon, hogy Magyarorság elesett a külföldi vámoktól, de ki kellett okítanunk, hogy a külföldieknek sem kell a magyaroknak fizetniük vámot. Ezért mondom, hogy túlságosan egféle szemszögből nézk. Az EU-val egy picit minden ország a testvérének érzi a másikat pl. egy EU-n kívülivel szemben. Személyiagzolvánnyal látogatom meg szlovákiai rokonaimat, és utazom be Európát. Szlovákok ezrei jöttek át az itthoni gyógyszetárakba venni a magyar H1N1 védőoltást. Mikor gyenge volt a forint, átjöttek Magyarországra vásárolni, és itt költötték el az eurókat. Én is úgy érzem, a gazdasági folyamatokat jobabn kéne így is ismernem, és jobban el tudnám mondani, amit gondolok. Jártam Szlovákiában, Ausztriában, Svájcban, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Olaszországban, és az a tapasztalatom, hogy az emberek nem harapják le a fejemet, mert magyar vagyok, sőt, Olaszországban egy étteremben ettünk, ahol egy tenorista csak nekünk, magyar kórusnak énekelt, viszonzásul mi is énekeltünk neki. Prágában társaim unatkoztak, letette egy sapkát, és énekeltek, és egy óra múlva 3 ezer forintnyi euróaval tértek vissza. Sokmindent tanulnatunk tőlük, és ennek az a módja, hogy menjünk külföldre, tanuljunk, éjünk egy kicsit, és hozzuk haza! Hozzuk haza a nyugatot!

    Időhiány miatt mostanában kevesebbet, és rövidebbeket fogok írni...