• KillerBee
    #39
    Ez attól függ, milyen gépre gondolsz. Abból, hogy ma (még) nem léteznek absztrakt gondolkodásra képes gépek, még nem következik, hogy ilyenek nem is hozhatók létre. A kukacos által a #30-ban említett filozófiai zombi már más, mert csak kommunikációra szorítkozik (lényegében Turing-teszt), márpedig ma már állítólag sok chatbot is képes megtéveszteni az embert.

    Ráadásul nagyon nem mindegy, hogy az adott hipotetikus gép csak reagál, ha megszólítják, vagy az "üresjárati" időben is gondolkodik, esetleg saját kezdeményezései is vannak. Persze nem úgy, hogy előre beleprogramoznak egy-egy random akciót.

    #35: Nem egészen a szoftver, szerintem. Inkább magának a szoftvernek a futása, hiszen a szoftver akkor is megvan, ha nem fut, tudat viszont ilyenkor nincs. Vagy a biológiai lényekre lefordítva nem az agy, nem az agysejtek összekapcsolódási mintái, hanem a működés közben folyó áramok összessége (persze azok "jelentésével" együtt). Ez egyben megmagyarázza a tudat megfoghatatlanságát is, hiszen a működés közben áramló információk az anyaghoz kötődnek ugyan, ám önmagukban nem anyagi természetűek.