• Epikurosz
    #60
    Az #56-os lényege az volt, hogy Donna Quijotina megint harcba indult. Ma velem, holnap veled, holnapután valaki mással.

    Egyébként, őszintén szólva engem csöppet sem zavar, jól elszórakozom rajta. Én úgy vagyok az emberekkel, hogy kiismerem őket, e célból néha ki is provokálom, hogy meddig lehet elmenni, aztán besorolom őket valahová, persze nem végleg, mert időnként előveszem a skatulyákat, és ellenőrzöm a régi címkék lejárati idejét.

    KillerBee, amellett - és ezt nem elfeledve! - hogy egy rendkívül intelligens és okos, sőt nekem éppenséggel szimpatikus nő, (a) erős bizonyítási kényszerben szenved, ami jórészt fiatal korának, illetve itteni újdonsült mivoltának tudható be, (b) szerintem van egy szkizoid vonása a személyiségének, ami konkrétan merevségben nyilvánul meg, de ez leküzdhető lenne, ha akarná.

    Először is meg kellene tanulnia pár dolgot - nem sokat, mert nagyjából egy kezemen meg tudom őket számolni:

    1. Különböző korú, felkészültségű, vallású, ideológiájú, mentalitású, ÉS kedvű emberek toppanak ide be. Ki gyakrabban, ki ritkábban. A kedvet azért hangsúlyozom, mert én elég gyakran poénkodni jövök be, mert például fáradt vagyok egy ledolgozott nap után, de azért benézek, mert egyrész megszokás, másrészt épp nincs jobb dolgom.

    2. Másrészt, vannak olyan ismeretek, amelyeket az ember nem szívesen osztana itt meg (mert azért tévedés ne essék, vannak, akik az internetről lopott ötletekből csinálnak pénzt maguknak!), és akkor az ember inkább viccesre veszi a figurát. Attól még nem hülye.

    3. Én is néha visszaolvasom évekkel ezelőtti hozzászólásaim, és magam is csodálkozom azon, hogy mennyi zöldség vagy reduncancia van bennük, hogy néha becsússzon valami értelmes is. De ezekért megéri elzagyválni a sok zöldséget. (Egyébként is erősen evolutív a gondolkodásom, de ez más téma.)

    4. Tele vagyok kérdésekkel és kétségekkel, amelyeket nem szívesen osztanék meg, mert úgy érzem, hogy túl mélyre mennék. Ilyenkor is jobb egy beszólás, egy poén, mert kitölti az űrt. Néha tévedek is. Mint ahogy összekevertem a nyomást a gravitációval, igaz, utólag megköszöntem a kiigazítást, de ezt valahogy az elvtársnő elfelejtette. Amúgy, nem csak nekem dörgöli az orrom alá múltbéli tévedéseim. Ugyanezt eljátszotta kvp-vel, babajagával, Doktor Kotásszal, bvalek2-vel és még másokkal is. Rögeszme. De ha ő ilyen, ám legyen, ezt is meg lehet szokni, sőt, el is lehet viselni, ha az ember kap valamit cserébe.
    De vajon a tényszerű, száraz ismeretek mindenért kárpótolnak? Én egyébként próbáltam már finoman figyelmeztetni KillerBee kartársat arra, hogy ne legyenek illúziói: ha nem 50 év múlva, akkor 100 év múlva biztosan megjelenik a mesterséges intelligencia. Tehát, pusztán a tudás bálványozása lehet, hogy jobb, mint a fizikai erőnek, vagy a pénznek az imádata, de nem ez az non plus ultra.
    Pál apostol mondja a Rómaiakhoz írt levelében a következőket:
    „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás végetér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

    Ezt az idézet egyébként nem lehet elég sokszor elolvani. Engem, például most, ahogy ide beírtam, az döbbentett meg, hogy egy keresztény apostol a túlbuzgóságot, a vakhitet is kevesebbre tartja a szeretetnél. Világosan kimondja, hogy „hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek”. Sőt, a végén, még külön ki is hangsúlyozza: [i]„megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”[i]

    5. Ezt elfelejtettem, de lehet, hogy majd szembe jut. De annyira már nem is fontos.