physis#56
Úgy tudom, hogy ennek az érvelésnek külön szakirodalma is van, sőt külön neve is (filozófiai zombi érvelés):
Tehát feltételezzük, hogy készül egy gép, ami teljesen hűen utánozza az ember minden reakcióját
* a piros színű tárgyakra ugyanúgy reagál
* fájdalomra felkiált
* a torta evése közben az öröm látható jeleit mutatja),
de közben valójában nem érez semmit, nincsenek érzései, nincs igazi tudata, és a piros szín is csak csak egy adat neki, de valójában nem ,,látja belülről'' a piros szín ,,pirosságát''. Szóval kváliáról sem lehet beszélni az ő esetében.
Az említett filozófiai zombi Wikipédia cikket még nem olvastam át, de valahol korábban olvastam erről a fogalomról (talán Dennett vagy Pinker egyik könyvében, mikor a tudatról írt, azt hiszem, Steven Pinker: Hogyan működik az elme). Az ő érvelését sem értettem pontosan. Valami olyasmi maradt meg, hogy szerinte, ha sikerülne igazi filozófiai zombit építeni, akkor az egész kérdés érdektelenné válnék. Mindegy, hogy tudatosságot tulajdonítunk-e a zombinak, vagy sem, mert mindenben teljesen ugyanolyan.
Egy tudománytörténei hasonlat, ahog elképzelem: valaha sokat vitáztak a tudósok a komplex számok ,,valódiságáról'', de lassanként, ahogy megszokottá vált, hogy a komplex számok nemcsak precízek és következetessek, de hasznosak is (fizika), úgy megszüntek a korai erőltetett filozófiai viták a komplex számok ,,ontológiájáról''..
Egy másik érvelés szerint az emberi tudatosság is csak illúzió.
Mindezeket az érveket még nem értettem meg igazán. A filozófiai zombi kérdésről a következő sejtésem van:
Igazi filozófia zombit csak úgy lehet építeni, ha a gép az emberi örömöt, bánatot nagyon alacsony szinten szimulálja. Programozói hasonlattal szólva: nem valamiféle magas szintű Java-osztályokba van beleprogramozva a fájdalom, öröm, mint valami objektum-attribútum, hanem az nagyon alacsony szinten szövi át az egész rendszert. Olyan, mint egy rosszul megírt loggoló program, ahol a loggolási lehetőség nem különül el szépen a program fő részétől, hanem teljesen szétválasztatatlan attól, vagyis ad hoc módon szövi át a program egészét, és még csak a fogalmi modellben sem jelenik meg.
Szóval szerintem az emberi kváliát és érzéseket csak így lehet modellezni. A magas szintű modellezési megközelítések (ahol a fájdalom, öröm közvetlenül is megjelenik a modellben) nem eredményeznek teljes zombit: egy jó Turing próbával mindig ki lehet majd mutatni az embertől való lényeges eltérést. Persze lehet teljes zombit is csinálni (amely tényleg átmegy a Turing próbán), de éppen e a zombik megalkotása szükségszerűen olyan megközelítést megkövetelni lesznek, ahol az érzések nagyon alacsony szinten lesznek belekódolva, és közvetlenül nem is jelennek meg a magasabb szintű (fogalmi) modellben.
No és ezekbe a zombikba annyira alacsony szinten, annyira szétválaszthatatlanul lesz belekódolva az érzelem, hogy tulajdonképpen tényleg át fogják érezni. mert annyira szétválaszthatatlanok lesznek a teljes lényüktől, hogy nem is tudjuk őket külön kezelni a lehetséges érzéseiktől. Nem tudjuk fogalmilag sem szétválasztani a viselkedést a megvalósítástól. Kénytelen leszünk úgy gondolni rájuk, mint akik tényleg átérzik a szimulált érzéseiket.
Például, az emberről miért nem hisszük az, hogy csak szimulálja az érzéseit? Azért, mert az ember elválaszthatatlan az érzéseitől, még fogalmilag sem lehet azoktól külön szemlélni.
Például, ha egy nőt nemi erőszak ér, vagy egy gyereket vernek, akkor sokszor igen súlyos poszttraumás stressz fejlődik ki nála: még évekkel azután is rémálmai lesznek, önértékelés és nemi zavar, depresszió. És hiába szeretné ő maga is elfelejteni, meg hiába érvel az ember őelőtte, hogy ez már csak a múlt, akkor sem tudja elfelejteni, mert a félelem meg ezek az érzelmek nagyon alacsony szinten vannak belehuzalozva az agyba, és nem is nagyon lehet szétválasztani az agyat ettől az alacsony szintű huzalozottságtól.
Szóval szentbeszéddel meg prédikációval nem lehet gyógyítani a poszttraumás stresszt, hanem csak úgy, mintha egy spagettikódot kéne idegölő és türelmes bogarászással programsorról programsorra kijavítani. A posztraumás stresszt is csak fokozatosan feldolgozni lehet, nem pedig egyetlen elegáns mozdulattal elegánsan kikapcsolni.
Szóval nem lehet úgy gyógyítani, mintha csak egy Java osztályban átírnék egy rosszul beállított attribútumot. Miért? Mert az érzelmek a legrosszabb, legalacsonyabb szintű spagettikódban lettek leprogramozva. Az evolúció szorgalmas, türelmes, nagy lexikális tudású, de módszertani értelemben hanyag mérnök. Persze lehetne teremteni egy jobb programozási módszertannal tervezett agyat is, de az már egy más lény lenne, nem ugyanaz az ember.
Szóval egyelőre szerintem azért vannak érzelmeink, (meg a mai értelemben vett tudatosságunk, kváliáink), mert az Isten nem járt be akkoriban programozási módszertan órákra, és ezért az evolúció csak spegettikóddal tudta megírni a beadandó házikat, amiket a folyton változó természeti környezetnek (ragadozók, élelemszerzés) kellett rendre beadni.
Persze mindezt így gondolom, még nem értettem meg igazán Dennett és Pinker okfejtéseit, még a wiki cikket sem.